Gyurkity Péter

Peren kívül egyezett meg a RIAA és az iMesh

Az Amerikai Lemezkiadók Szövetségének (RIAA) szóvivője tegnap jelentette be, hogy az izraeli iMesh fájlcserélgető szoftver készítője ellen kezdeményezett bírósági eljárás peren kívüli megegyezéssel zárult.

A szövetség még tavaly szeptemberben juttatta el beadványát a bírósághoz, amelyben 4,1 millió dollár kártérítés kifizetésére szerették volna kötelezni a fájlcserélgető programot fejlesztő céget. A szövetség szerint ugyanis - több más vállalattal együtt - az iMesh fejlesztője nagyban hozzájárult a szerzői jogok tömeges megsértéséhez, ami jelentős bevételektől fosztotta meg az amerikai kiadókat, valamint a zeneszámok előadóit.

A megegyezés részeként az iMesh készítője ígéretet tett arra, hogy a vállalat üzleti profilját hamarosan az Egyesült Államokban érvényes szerzői jogi törvénynek megfelelően alakítják át. "A fájlcserélgető hálózatok óriási lehetőségeket hordoznak magukban" - jelentette ki Mitch Bainwol, a RIAA vezérigazgatója. "A jelenlegi megállapodás kiváló példa arra, hogy ezen hálózatok legális kereskedelmi tevékenységeket is végezhetnek." A megállapodás részletei egyelőre nem ismertek, de az iMesh szóvivője biztosította a felhasználókat, hogy a szolgáltatás hosszabb szünet nélkül folyamatosan működni fog a nyár végéig, amikor is átváltanak majd az új rendszerre.

Az iMesh jelenleg - a Kazaa és más fájlcserélgető programokkal együtt - a FastTrack hálózatát használja, de az új rendszerre történő átállás minden bizonnyal ezen a téren is változást jelent majd. Ofer Shabtai, az iMesh operatív vezetője bizakodva tekint a vállalat átalakulására. "A kiadókkal kötött megállapodás révén végre lezárul a hosszú pereskedés, és cégünk átalakításánál mindvégig szem előtt fogjuk tartani, hogy a felhasználók folyamatosan igénybe vehessék szolgáltatásainkat" - jelentette ki az Shabtai.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #5
    "A jelenlegi megállapodás kiváló példa arra, hogy ezen hálózatok legális kereskedelmi tevékenységeket is végezhetnek."
    Az milyen? Én még olyat nem láttam, azaz olyan Hubot amin legális cuccok vannak.
  • Tetsuo #4
    Zsidók megegyeznek a zsidókkal. lol
  • skorpio7 #3
    Ez hülyeség... túl sok va-lesz belőle, egy helyébe 2 lép. Amúgyis az egész szerepét át vette már szépen a bittorent.
  • NEXUS6 #2
    És újra kezdődik az FTP-zés;))))

    Amúgy szerintem mindíg lesz valaki, aki ír egy ilyen progit. Ha meg megírta kb 2 hét alatt felkerülhet mindenki gépére. És akkor aztán kezdheti a RIAA elölről az egészet;))))
  • papasz #1
    szep lassan megolik a filecserelo halozatokat...