Berta Sándor

Internet-hozzáférés svájci vonatokon és pályaudvarokon

Megállapodást kötött az SBB svájci vasúttársaság és a Swisscom Mobile mobil- és internet-szolgáltató vállalat új, vezetéknélküli internet-hozzáférési pontok kiépítéséről.

Hamarosan bárki csatlakozhat a laptopjával a világhálóra a svájci vonatokban és néhány nagyobb vasútállomáson. A két vállalat közös sajtóközleményéből kiderül, hogy internetezni lehet majd - többek között - hét nagyobb svájci Railcity-pályaudvaron is, amelyek a következők: Bázel, Bern, Genf, Lausanne, Luzern, Wintherthur és Zürich. Ez azonban csak a munka első ütemét jelenti, hiszen a hét nagy vasútállomást később további 26 kisebb vasútállomás követi majd, amelyet szintén el fognak látni vezeték nélküli internet-csatlakozási pontokkal. Az internet-hozzáférés sebessége várhatóan 2 megabit/s lesz.


Az SBB vonatairól szintén lehet majd szörfölni a világhálón, valamint elektronikus leveleket küldeni és fogadni, azonban ezt a szolgáltatást egyelőre csak az első osztályú vasúti kocsikban vehetik igénybe. A tervek szerint az első ütemben harmincöt egy- és negyven kétemeletes vasúti kocsit szerelnek fel az internetezéshez szükséges technikai eszközökkel. Az utasok ezekkel a vagonokkal főleg a kelet-nyugati fővonalon, a Rorschach és Genf között közlekedő szerelvényekben találkozhatnak majd.

S hogy hogyan lehet majd használni a világhálót egy robogó vonatból? A két cég tájékoztatása szerint a laptopokból kimenő jelet a vonat belsejében lévő antennák segítségével kivezetik a szerelvények külsején található antennákhoz, majd ez utóbbiak teremtenek kapcsolatot az EDGE mobil szélessávú hálózattal. Amennyiben az új szolgáltatás népszerűvé válik, akkor 2007 végétől további első osztályú vasúti kocsikat is internetezésre alkalmassá tesznek. Arról egyelőre nem közöltek információkat, hogy mennyit kell fizetni az új szolgáltatás igénybe vételéért, illetve külön kell-e megrendelnie az utasnak, vagy ezt a lehetőséget is tartalmazni fogja az első osztályú jegyek ára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Punkerwork #7
    nme tom most hogy van a menetrend, de eddig 1 ment fel és 1 jött le természetesen szar időpontban
  • gz8 #6
    Azé' kell egy hónappal előtte megvenni IC-re a helyjegyet
  • Punkerwork #5
    én örülök ha van ülőhely :)
  • [HUN]PAStheLoD #4
    nemtudom hogy miket mondanak , de én látom hogy késik :))
  • Punkerwork #3
    azt is mondták hogy nem fognak késni.....
  • gz8 #2
    Ezt olvastad már?
  • Punkerwork #1
    MÁV rulez :)