Gyurkity Péter

200 spammert perelt be a Microsoft

Az Egyesült Államokban közel 200, kéretlen reklámüzeneteket terjesztő személyt vádol a Microsoft azzal, hogy hamis adatok segítségével elfedték valódi identitásukat, és megtévesztették a fogyasztókat.

A mintegy húsz ismeretlen személyen kívül a vádlottak között van John Hites, akit a spam ellenes Spamhaus szakértői a világ tíz legaktívabb spammere közé sorolnak. A Microsoft szerint az amerikai törvényhozás által korábban jogerőre emelt CAN-Spam törvény alapján mindegyik vádlott bűnösnek bizonyul majd, és büntetésük fejenként akár az 1 millió dollárt is elérheti.

A redmondi szoftveróriás 2003 júniusában indította első perét kéretlen üzenetek terjesztői ellen, és jelenleg több mint 80 hasonló bírósági per van folyamatban. Az eddig lezajlott perek során összesen öt esetben került sor büntetés kiszabására, további két vádlott fizetésképtelenséget jelentett be, míg négy eljárás peren kívül megegyezéssel végződött. "Megemeljük a tétet, és megnehezítjük a spammerek tevékenységét. Igyekszünk mindegyikük tudtára adni, hogy a jövőben nem lesz könnyű dolguk" - fogalmazta meg a Microsoft szándékát Tim Cranton, a cég ügyvédje.

Bill Gates, a vállalat elnöke idén januárban hirdette meg a Microsoft három lépésből álló programját, amellyel reményei szerint két éven belül felszámolható lesz a spam. A végső cél egy olyan rendszer kialakítása, amelyben a feladónak úgynevezett "digitális bélyegdíjat" kell fizetnie, amennyiben a címzett kéretlen reklámüzenetnek nyilvánítja az általa küldött email-t. A Microsoft ezzel egy időben elérhetővé teszi Hotmail adatbázisát azon vállalatok számára, akik a húszezer dolláros díj befizetése mellett hajlandóak betartani a Redmond által szabott feltételeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Piscator #8
    Miért jön mindenki ezzel, hogy az összes exploit megismerése előtt az MS kiadott patchet?
    Csómószor útólag adtak ki frissitést, mikor már ismert volt szűk körökben a hiba, és ki is lehetett használni.
    Szóval ez a MS nyalás így nem teljesen igaz, sajnos.
    Ok, náluk is van hibakeresés, de néha az ügyes hackerrek/crackerek előrébb járnak.
    Nem emlékszel arra az esetre mikor FÉLÉVIG nem adtak ki patchet egy súlyos hibára?
    ennyit az MS sec.classjáról.
  • Csatti #5
    Bocs de szerinted a spammerek a saját gépükről küldik szanaszét azt a rengeteg szemetet? Tévedsz, jópár vírus feladata volt, hogy zombit csináljon a védtelen gépekből, hogy azokat a spam terjesztésére használhassák.
    Ezen vírusok egy jelentős része, különböző biztonsági réseken keresztül fertőzte meg a gépeket (plussz persze a hülye userek, akik minden mellékletre rákattintanak).
  • asdasdasd #2
    Inkabb az oprendszeret kene helyrepofozni, hogy a virusok ne spamkuldesre hasznaljak.
  • htmm #1
    Kicsit ketszinu... :-(