Gyurkity Péter

Kínában terjeszkedik az AMD

Az Advanced Micro Devices a kínai számítógépgyártók között vezető helyet elfoglaló Lenovo-val kötött megállapodás révén erősítené meg pozícióját a világ egyik legnagyobb piacán.

A Lenovo a közeljövőben dobja piacra legújabb asztali számítógépeit, a Feng Xing V sorozat tagjait, amelyekben Athlon XP 3000+ valamint Athlon 64 3200+ processzorokat alkalmaznak majd. Mindkét konfigurációt elsősorban a teljesítményt előnyben részesítő, igényes otthoni felhasználóknak szánják. "Az AMD processzoraira épülő termékeink képesek lesznek vásárlóink igényeinek megfelelni a játékok, és a nagy teljesítményt igénylő speciális alkalmazások terén is." - nyilatkozta Jia ZhaoHui, a Lenovo igazgatója.


Lenovo laptop - a képen még Intel Centrino processzoral szerelve

A korábban Legend Group néven működő kínai cég 25 százalékos piaci részesedésével a személyi számítógépek legnagyobb gyártója Kínában. Az ország második legnagyobb szállítója, a Founder Group jelenleg is AMD rendszereket épít, de 10 százalékos piaci részesedésével jóval elmarad a Lenovo forgalmától.

A megállapodás nagy előrelépés az AMD számára, ugyanis a Lenovo eddig kizárólag Intel alapú rendszerek gyártására szorítkozott. A tajvani processzorgyártó - amely az x86 processzorpiac 15 százalékát birtokolja - az ázsiai óriás rendkívül gyorsan növekvő piacán ugrásszerűen növelheti forgalmát. A Távol-keleti országban tavaly - még Japánt is megelőzve - összesen 13 millió személyi számítógépet értékesítettek, így Kína a világ második legnagyobb PC vásárlójává vált.

A mai megállapodás azért is jelentős siker a processzorgyártó számára, mert sokáig úgy tűnt, hogy a Lenovo és az Intel közötti szoros kapcsolat - hasonlóan a Dell vonakodásához - nem teszi lehetővé a szerződés megkötését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Harry Plotter #8
    ez hülye. az amd nem tajvani!!!!!!!!!!!! tájékozódj mielőtt cikket írsz. én komolyan mondom nem értem ezt az internetes lapot, csupa dilettáns, hozzá nem értő marha írogat cikkeket(bocsi a kirohanásért de már nem tudok átlépni a sok baki felett)
  • asysoft #5
    Az AMD tudtommal amerikai cég. Mindenesetre remélem tudja növelni a részesedését.
  • Pheel #3
    És kínai? :)
  • Tiby #2
    Ismerősömnek is AMD-je van és király