Gyurkity Péter

Uniós vádak az antispam cégek ellen

Egy magas rangú tisztségviselő ma közzétett nyilatkozata szerint az Európai Unió elítéli az antispam cégeket, mert képtelenek megvalósítani a valódi összefogást a spam áradata ellen.

A Londonban tartott spamellenes konferencián Philippe Gerard beszédében kiemelte, hogy a szerteágazó törekvések nélkülözik a szükséges hatékonyságot, pedig a kéretlen üzenetek elleni küzdelemben az említett összefogás, a spamellenes cégek kooperációja az ágazat egyetlen esélye. Az Európai Bizottság Információs Társaságának elítélő véleménye a MessageLabs legfrissebb email-szűrő felmérésén alapul, amely szerint 2004 májusában minden eddiginél magasabb szintet ért el a nem kívánt üzenetek száma. A MessageLabs Anti-Spam szolgálat által megvizsgált 909 millió beérkezett elektronikus üzenetből 691.5 millió (minden négy levélből három) bizonyult spamnak, ami az összes email 76 százalékát teszi ki.

A vádak ellenére nyilvánvaló, hogy a hőn áhított összefogást a politika terén sem sikerül megvalósítani. Két évvel ezelőtt az Európai Unió már kidolgozta a törvénykezés közös irányelvét, amely törvényen kívül helyezte volna az általánosan használt jogszabályok nagy részét, de a különböző tagállamokban azóta életbe lépett rendelkezések nem sokat őriztek meg a tervezet irányelveiből. Némely állam rendelkezése rokon vonásokat mutat az Egyesült Államokban életbe léptetett "CAN-SPAM" törvénnyel, míg más tagállamok elhatárolódnak ettől. Tehát az európai államok törvényhozása sem képvisel egységes álláspontot, aminek fényében némileg érthetetlen Gerard vádaskodása.

A nagy felhajtás ellenére azt mindenki belátja, hogy az antispam-ágazat még mindig gyerekcipőben jár, az összefogás hiánya tehát némileg érthető. Ugyanakkor már folynak az egyeztetések a protokollok módosításáról a spam könnyebb azonosítása és szűrése érdekében, tehát az érintettek körében - lassan de biztosan - kialakul az egységes stratégia.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Demon Eyes Kyo #8
    Nekünk minden nap jön 4-5db sok a3-as reklámújság, az ellen nem lehet védekezni, mig a spam ellen elég egyszerüen. Ha lett volna rá törekvés már régen fel lehetett volna számolni és kiszürni a spam-t.
  • TeszteloPontHu #7
    Azért az nagy különbség, hogy a SPAM az én költségemen töltődik le a netről, míg a postaláda reklámot teljes mértékben a hirdető fizeti. Ja, és nem kapok napi 40-50 postaládás reklámot...
  • Demon Eyes Kyo #6
    A postaládába bedobott reklámok ellen is szoktatok tiltakoztok? A két dolog teljesen ugyanaz. A spamet ki lehet szürni, a másikat nem.