Berta Sándor

Zimbabwe is erősebben ellenőrzi az internetet

A zimbabwei kormány úgy döntött, hogy arra kötelezi az országban található internet-szolgáltatókat, miszerint a jövőben kötelesek ellenőrizni a rajtuk keresztül bonyolódó elektronikus levél-forgalmat és kötelesek a "káros tartalmú" e-maileket és weboldalakat is távol tartani az országtól.

Az internet-szolgáltató cégek a kormány rendelete szerint kötelesek minden olyan intézkedést megtenni, amelyekkel elérhető, hogy az ország törvényeivel összhangban nem lévő digitális tartalmakat ne lehessen a zimbabwei hálózatokon keresztül megjeleníteni vagy küldeni. A vállalatoknak ráadásul még alá is kell írniuk egy megállapodást a kormánnyal, amelyben mindezt vállalják.

A káros tartalmak közé tartoznak többe között az irritáló, obszcén, nem engedélyezett hírek, cikkek, beszámolók, képek és multimédiás anyagok, amelyek megsértik a szerzői jogi, a szellemi tulajdonra vonatkozó vagy a zimbabwei és a nemzetközi jogszabályokat. Az internet-szolgáltatóknak ráadásul bármikor lehetővé kell tenniük a rajtuk keresztül bonyolódó adatforgalom ellenőrzését az afrikai állam különböző hatóságai által, főleg akkor, ha azok egy bűnügyben vagy nemzetbiztonsági ügyben folytatnak nyomozást.

Ezek az intézkedések egyébként összhangban állnak Robert Mugabe zimbabwei elnöknek a tavaly decemberi ENSZ Információs-társadalmi Világkonferencián tett kijelentéseivel. Az államfő akkor élesen kritizálta az északi országok információs hegemóniáját. Érdekesség, hogy a jogszabályok keresztülvitele nem lesz könnyű, mivel a zimbabwei legfelsőbb bíróság idén márciusban több olyan törvényt is alkotmányellenesnek talált az afrikai országban, amelyekkel például lehetővé vált volna az elektronikus levelek és a telefonhívások elfogása, rögzítése és lehallgatása.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)