SG.hu·

Windows XP SP2 javítócsomag a másolt példányokra is

Nyit a Windows XP illegális példányával rendelkező felhasználók felé a Microsoft, azaz a második javítócsomag nem fogja vizsgálni azt, hogy milyen, vagyis legális vagy másolt operációs rendszer van-e az adott számítógépen.

A redmondi szoftveróriás a Windows XP operációs rendszerből eddig 210 millió darabot adott el világszerte, de persze ezen felül a szoftver több millió illegális másolata lehet még a felhasználók birtokában. A vállalat azonban most nyitni készül az utóbbi csoport felé is, ami az előzmények fényében némileg meglepő. A második javítócsomag a Windows XP-hez a tervek szerint idén késő nyáron fog megjelenni. Ami igazán érdekes, hogy a konszern az új csomag esetében a biztonság témakörére helyezi majd a fő hangsúlyt, illetve az, hogy az SP2 bárki számára elérhető lesz.

Mindez azt jelenti a szingapúri Computer Times című orgánumnak nyilatkozó Microsoft termékmenedzser, Barry Goffe szerint, hogy a javítócsomag nem fogja vizsgálni azt, hogy milyen, vagyis legális vagy másolt operációs rendszer van-e az adott számítógépen. Azok a felhasználók, akik mégis ódzkodnak a várhatóan 275 MB-os méretű frissítés letöltésétől vagy nincs internetjük, a Microsofttól ingyen is megkaphatják a javításokat tartalmazó CD-t. Ebben az esetben szintén eltekintenek annak a vizsgálatától, hogy az illető személy jogszerűen vagy illegálisan birtokosa-e a Windows XP operációs rendszernek.

Barry Goffe meg is indokolta a cégre nem jellemző nagylelkű ajánlatot. A termékmenedzser szerint a megoldásban semmi meglepő nincs, és közlése szerint fontosabb, hogy minden számítógép biztonságos legyen, mint hogy nőjenek a bevételeik, és ezáltal ők gyakorlatilag a legális felhasználóikat védik a veszélyektől. Ezen kívül a szakember úgy vélte, hogy senkinek sem jó, ha az illegális másolatot használó magánszemélyek és cégek egy újabb támadási felületet kínálnak a vírusírók és a féregkészítők számára. Mindenesetre az SP1-es javítócsomag kiadásakor a Microsoft még nem képviselt ilyen "humánus" álláspontot...

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Pheel2004. 05. 13.. 00:21||#44
Felteszel egy másik FW-t is és nézed a forgalmat. Vagy a gateway-edre teszel egy másik FW-t. Tuti lebukik bárki, aki trójait ír. Nem kockáztatnak ilyeneket.
© Caponee2004. 05. 12.. 22:51||#43
"A redmondi szoftveróriás a Windows XP operációs rendszerbõl eddig 210 millió darabot adott el világszerte."

Szvsz ez meg magyaráz mindent..Menyibe is kerül egy db licence?? Lehet számolgatni..
© Piscator2004. 05. 12.. 00:46||#42
Hú de nagy arca van mindenkinek! :-(
Persze igazatok, de - fõleg ennyi letartoztatos hír után - érthetõ egyesek félõssége.
Én nem tartozok közéjük, de valamilyen szinten soha sem lehet tudni, egyszer mennyire szeretné a MS és más üzleti érdekeit érvényesíteni.
Egyébként meg úgyis lesz törés rá.
Inkább - és most komolyan - ott lehetnek esetleges aggályok, mikor illegális windowszal mész fel a Windowsupdatére, mivel azért ott ip címet is befigyel.
A SP-ben nem hiszem hogy raknának kifejezett kémet.
Különben is, aki használ egy jó antivirust. tûzfalat, és tisztába van a rendszer müködésével, kitudja szûrni az esetleges kémkedéseket, akár MS, akár nem.
Szóval nem kell feleslegesen parázni, de azért felvágosnak sem, ideális esetben kell egészséges elõvigyázatosság.
© Gear2004. 05. 12.. 00:18||#41
Nem tudom miért Cool-x nek címeztem . senkinek sem akartam ....lol
Cool-x ! nem neked szólt , csak úgy belemondtam a tömegbe:)
© Gear2004. 05. 12.. 00:15||#40
Állítólag van az MS-nek magyarországi képviselete is, és 1-2 hónapja volt 1 tv mûsor hogy van a rendõrségnek egy 10-20 fõs gárdája akik figyelik az internetes forgalmat (chat, stb...).
Egyébként tojok rá , nem vagyok beparázva.Kijön a cucc (sp2), felteszem és kész.Elvégre vannak tûzfal meg ad-aware progik:).A tûzfalakon szerintem csak az megy ki amit kiengedsz :p.
© Nyiri2004. 05. 11.. 23:51||#37
Hehe...

Lassan olyan lesz, mint a 9 eve megjelent The Net cimu filmben.

A legjobban beharangozott reklamozott "tuzfal", ugynevezett KAPUÕR-rol kiderult hogy a legdurvabb trojai :D
© janos6662004. 05. 11.. 21:40||#34
Hisz tudják hogy fõleg az nem olvassa végig akinek illegális van.
© janos6662004. 05. 11.. 21:39||#33
De lessz monjuk egy 20 oldalas végfelhasználói szerzõdés amit OLVASSA VÉGIG-el kezdenek és belerejtik a 16-sorba hogy hozzájárulsz egy eredetiségi ellenõrzéshez amint elõször fellépsz a netre a telepítés után és hozzájárulsz a szeméjes adataid eljuttatásához a bsa stb. felé amennyibe bebizonyosodik hogy illegális verziót használsz.
© saba302004. 05. 11.. 21:05||#32
Most még!, de meddíg? Vagy majd rá érsz akkor aggódni amikor megteheti?
Csak abba kell belegondolni, hogy USA-ban,Belgiumban, Hollandiában, simmán fel lehet használni a P2P -ek által megosztot fájlok adatait a bíróságokon, meg kiküldenek pár ezer dolláros számlákat.
© Mr_Rob2004. 05. 11.. 20:23||#30
Egyébként tényleg nevetésges, hogy mennyi paraoniás van itt is. Sem a Microsoft, sem más rendszer NEM TEHETI MEG, HOGY ENGEDÉLY NÉLKÜL SZEMÉLYES INFORMÁCIÓKAT SZEREZZEN BE A GÉPEDRÕL. Tehát nem teheti meg, hogy szól a BSA-nak, hogy "figyma', most turkáltunk át egy csomó gépet, szereztünk is néhány nevet címet, ahol kalóz XP mûködik". Ezt most komolyan gondoljátok??? Volt ilyen paranoiás haverom, egy hónapba telt, mire meggyõztem, hogy nyugodtan menjen fel a netre az xp-vel! :D