SG.hu·

Elérhető az XP harmadik javítócsomagja

Hosszú évekig tartó várakozás ért véget most, az SP3 első kiadásra kész előzetesének megjelenésével. Csalódni fog azonban, aki nagy, látható változásokat vár, ilyenek ugyanis nincsenek a frissítésben.

Az angol nyelvű Release Candidate 1 verzió nem a Microsoft, hanem a BetaNews oldalán jelent meg és természetesen tartalmazza a második javítócsomag óta megjelent összes kisebb-nagyobb frissítést, foltozást. Ebben azonban ki is merül az általa kínált újítások listája, hiszen a fontosabb újdonságok a jelek szerint maradnak a Vista privilégiumai, az XP ezekből egyáltalán nem, vagy csak áttételesen részesedhet.

A harmadik javítócsomag mérete durván 340 MB, ami nem vészes, a meglévő másolatra telepítve azonban jelentős mértékben megnöveli annak méretét, jelen sorok írójának merevlemezén 1,1 GB-ról rögtön 2 GB-ra ugrott az operációs rendszer által lefoglalt terület mérete. Ez főleg annak köszönhető, hogy a frissítés bármikor eltávolítható, ami önmagában is 340 MB-ot jelent a régi fájlok biztonsági másolatainak képében. Viszont nincs nagy gond, ha valami nem úgy üzemel mint az vártuk, a javítócsomagot rövid úton eltávolíthatjuk a rendszerről.

A nagy újítások ezúttal teljes mértékben kimaradtak a frissítésből, sem az Internet Explorer 7, sem pedig a DirectX 10 nem került bele, vagyis a csomag mindössze az elmúlt években megjelent biztonsági és egyéb foltozásokat tartalmazza. Érdekes, hogy bár a böngésző újabb verziója nem része a SP3-nak, a hozzá megjelent frissítések viszont megtalálhatók itt. Az egyedüli újítás a Network Access Protection Module megjelenése, valamint az új aktivációs eljárás, ami Redmond véleménye szerint hatékonyabb a korábbinál. Egyesek sebességbeli növekedésről is beszámoltak, állításuk szerint 10-15 százalékkal gyorsabb az SP3-mal frissített XP, ám ez csak további vitákat generált, mások ugyanis kétségbe vonták a megfigyelést.

Elérhetővé válik viszont a Vista és a Windows Server 2003-nál korábban megjelent opció, amely lehetővé teszi az operációs rendszer telepítését a szükséges kulcs megadása nélkül. Ezt később az új aktivációs procedúra elindításával pótolhatjuk.

Nagy előny tehát nem jár a telepítéssel, inkább azok számára lehet hasznos, akik szeretnének megszabadulni a frissítések hosszú listájától (a javítócsomag könnyen integrálható a telepítőlemezbe). Bár ez még nem a végleges verzió, a kísérletező kedvűek kipróbálhatják, nagyobb gondokról egyelőre nem számoltak be - kivéve a Realtek HD Audio telepítését, amely egy, a szervízcsomagból hiányzó driver miatt nem eredményez hangot. Ezt a szóban forgó hotfix letöltésével majd kicsomagolásával pótolhatjuk.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© torma992007. 12. 15.. 13:46||#116
2 gépen használok Vistát. 1-es versenyzõ a kor követelményeinek általános célra megfelelõ notebook Home Basiccel. Néhány hónap aktív használat után, a jó öreg vindóz gány kijött rajta, magyarul mondva érezhetõen belassult, pedig egy centivel nincs több progi elindítva az indulásnál.
2-es versenyzõ 2005-ös asztali konfig, akkor is csak a közép kategóriába tartozott Business-t futtatok rajta, nah hát ez nagyon lassú rá. Két-három futó alkalmazás esetén már gondjai vannak, ugyanez xp-nél nem jelentkezik, bár a minimum követelményeket teljesíti a gép. Be kellett látnom, hogy bár tényleg szép a vista nem jó semmire, kb mint a millenium olyasmihez tudnám hasonlítani. Nemsokára visszateszem az xp-t mert nem akarok tovább szenvedni vele. Vistát, csak új gépre érdemes tenni...
© szalbint2007. 12. 14.. 22:53||#115
Nem nagy rejtély, hogy miért tartott "ez" a Vista 6 évig.
Próbáltak úgy javítani a biztonságon, hogy közben XP kompatibilis maradjon. Nos, hát egyik sem sikerült úgy istenigazából, úgyhogy maradt a hivatkozás a csillivilli-design felületre.
© KLT2007. 12. 14.. 07:19||#114
Úgy ni!! Példa erre az Acer Aspire 5315.
(Persze azért meg lehet oldani...)
© KLT2007. 12. 14.. 07:09||#113
Az egy nagyon jó rendszer!!!!
Még ma is azt használnám, ha tudná a felhasználó váltást.
(Amikor úgy tudsz kilépni, hogy a futó programjaid ott maradnak, és végzik a dolgukat)
Ez nekem rendkívül hasznos, végeredményben ez inspirált az XP-re váltásban...
© KLT2007. 12. 14.. 07:01||#112
És melyik volt az a frissítés?
Mert én egy ilyenre emléxem, az pedig a WGA update volt.
Azóta ott is legális a vindóze <#mf2><#mf2>
© KLT2007. 12. 14.. 06:58||#111
Fogalmazhatott volna finomabban is, de igaza van.
Tinmannak meg legaláb A3 arca van, úgyhogy azért õt sem kell félteni...
<#vigyor4>
© KLT2007. 12. 14.. 06:55||#110
Bocsánat, ez kimaradt:
KB942763.exe
© KLT2007. 12. 14.. 06:45||#109
Íme:

KB898461.exe
WindowsInstaller-KB893803-v2-x86.exe
KB928843.exe
KB890859.exe
KB914389.exe
KB920683.exe
KB908519.exe
KB894391.exe
KB935839.exe
KB923789.exe
KB896428.exe
KB937143.exe
KB913580.exe
KB923689.exe
KB905749.exe
KB908531.exe
KB904706.exe
KB930916.exe
KB916595.exe
KB886185.exe
KB935840.exe
KB920213.exe
KB938127.exe
KB900725.exe
KB888302.exe
KB926255.exe
KB918118.exe
KB922582.exe
KB923191.exe
KB901214.exe
KB932168.exe
KB917953.exe
KB905414.exe
KB917344.exe
KB914388.exe
KB919007.exe
KB930178.exe
KB920872.exe
KB926436.exe
KB890046.exe
KB902400.exe
KB918439.exe
KB891781.exe
KB920670.exe
KB929123.exe
KB925902.exe
KB911564.exe
KB910437.exe
KB925398.exe
KB896358.exe
KB938829.exe
KB887472.exe
KB921503.exe
KB931836.exe
KB936357.exe
KB924496.exe
KB873339.exe
KB936782.exe
KB931261.exe
KB924270.exe
KB900485.exe
KB896423.exe
KB924667.exe
KB938828.exe
KB911562.exe
KB936021.exe
KB911280.exe
KB923980.exe
KB893756.exe
KB920685.exe
KB899591.exe
KB901017.exe
KB911927.exe
KB931784.exe
KB928255.exe
KB923414.exe
KB885836.exe
KB885835.exe
KB922819.exe
KB927802.exe
KB927779.exe
KB899587.exe
KB935708.exe
KB933360.exe
KB938828.exe
KB927891.exe
KB936782.exe
KB935448.exe
KB931678.exe
KB923810.exe
KB933729.exe
KB941202.exe
KB936357.exe
KB939653.exe
KB943460.exe
KB941568.exe
KB941569.exe
KB944653.exe
KB937894.exe
KB942840.exe

© cateran2007. 12. 14.. 05:13||#108
Átlag felhasználó(húgomból kiindulva): Netezés explorerrel vagy firefoxval vagy bármivel amit defaultnak beállítok. Azon szavak hogy böngészõ vagy browser,bit,byte,Mhz,Ghz, stb nem jelentenek neki semmit,nem is érdekli, hogy mit jelentenek! Chat a bnõkkel=msn live messenger teljes mértékben hidegen hagyja,hogy milyen más lehetõségek vannak,ez müködik és ezáltal neki tökéletes. Filmet nézni nem akar a gépen (arra van 1 házimozi rendszer), játszani dettó nem akar, dolgozni nem fog a géppel, max fényképeket nézegetni!
A legteljesebb mértékben hidegen hagyja a számítástechnika világa, net is csak kapcsolattartásra kell neki (és mit ad isten, jól megvan ezek nélkül is...)
© Kagemusha2007. 12. 14.. 00:49||#107
Nana! Ugyan 2007-et írunk, én viszont még mindig W2k-használok, mivel untig elég az is.
Bár hardware-problémák miatt valószínû, hamarosan kénytelen leszek áttérni XP-re...