Berta Sándor

Először alkalmazzák az USA-ban a spamellenes törvényt

A négy gyanúsítottat azzal vádolják az amerikai hatóságok, hogy hamis feladói adatokat felhasználva próbáltak meg fogyókúrás szereket árulni, illetve ezeket reklámozták és az akciójuk során védtelen számítógépeket használtak fel az e-mailek küldésére.

A Can-SPAM-Act elfogadása óta először léptek fel a jogszabályra hivatkozva a kéretlen reklámlevelek küldői ellen az amerikai hatóságok. A vád szerint a reklámozásra felhasznált gépe között találhatók - többek között - olyan vállalatok, mint a Ford és az Unisys, illetve néhány amerikai hatóság számítógépei is. A négy elkövető a vád szerint összesen egy millió reklámlevelet küldött így el.

A két gyanúsított közül kettő szerdán már megjelent a bíróság előtt, ám egyelőre szabadon távozhattak, nem vették őket őrizetbe. A másik két elkövetőt még keresik a hatóságok. A négy magánszemélyre elméletileg akár 20 éves börtön- és magas összegű pénzbüntetés vár.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy négy nagy internet-szolgáltató, az AOL, a Microsoft, az Earthlink és a Yahoo közösen akar fellépni a spam e-maileket küldő személyek és cégek ellen. Az együttműködés máris meghozta az első gyümölcsét, ugyanis nyilvánosságra hozták, hogy a négy cég már március közepén feljelentést tett az amerikai törvény megsértésére hivatkozva több száz spammer ellen. A vállalatoktól kiszivárgott információk szerint a gyanúsítottak között található néhány a legtöbb kárt okozó spammerek közül is.

Az AOL, a Microsoft, az Earthlink és a Yahoo közös nyilatkozatában csupán annyit kívánt megjegyezni, hogy a több száz spammer többsége egy, az általuk végzett közös akció során bukott le. Ezeknek a kéretlen elektronikus reklámlevél-küldőknek a sorsa a később kijelölt bíróság kezében van. A büntetés várhatóan az ő ügyükben sem lesz kicsi.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • htmm #11
    Egymillio spam...megint csak a kishalak...
  • Cat #9
    "akár 20 évet"
    ez olyan hogy gyilkosságért is lehet 25 évet kapni, de ritka hogy 10 év felett itélnének a birók
  • [HUN]PAStheLoD #7
    neki biztos valami új verzió jön :D
  • Darth Sith #5
    90év villamosszék nekik! :)
  • davos80 #4
    spam
  • Sephi #3
    Francba! Nekem napi 30 emailbol 25 spawn :(
  • davos80 #2
    Azé vicces ez a 20 év börtön.Egy sima gyilkos kap 10et.