Spencer

Újfent több száz egyéni felhasználót perelt be az RIAA

Az amerikai hanglemezkiadó cégeket magába tömörítő RIAA (Recording Industry Association of America) újfent beperelt közel 500 egyéni internetes zeneletöltő felhasználót, így a szervezet által az elmúlt nyolc hónapban perbe fogott felhasználók száma megközelítette a 2500-at.

Ahogy legutóbb márciusban, úgy most is számos egyetemi hallgató került az RIAA célkeresztjébe. A szervezet nem titkolja, hogy komoly ellenséget lát az egyetemi kollégiumokban lakó fiatalok személyében, ugyanis ők lényegében teljesen ingyen használhatják a helyi szélessávú hálózatokat, melyek segítségével óriási mennyiségben tölthetnek le zenéket, természetesen illegális módon.

"A jövőben is mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a fájl cserebere szolgáltatásokat használókkal tudatosítsuk, hogy illegális tevékenységeket folytatnak, ily módon pedig komoly károkat okoznak mind a zenei előadóknak, mind pedig az egész zenei iparnak. Véleményem szerint olyan legális zeneletöltési szolgáltatásokat kellene indítani, melyeket a szűkebb pénztárcájú egyetemi hallgatók is használni tudnának" - nyilatkozta Cary Sherman, az RIAA elnöke.

A szervezet korábban elsősorban az illegális működésűnek megbélyegzett szolgáltatókat perelte be, mostanság azonban egyre komolyabb pereket indít az egyéni felhasználók ellen is, vagyis tulajdonképpen senki sem érezheti magát biztonságban. Az RIAA egyébként éppen akkor jelentette be, hogy most újabb 477 meg nem nevezett internetes felhasználót perel be, amikor az egyik legnépszerűbb legális zenei szolgáltatás, az Apple Computer féle iTunes Music Store egy éves születésnapját ünnepli. Az Apple Computer munkatársai elmondták, hogy az elmúlt 12 hónapban több mint 70 millió zenei felvételt adott el a vállalat, ami egyértelműen annak a jele, hogy nem csak az ingyenes és illegális, hanem a fizetős és legális zenei szolgáltatások iránt is komoly igény mutatkozik a felhasználók részéről. Azzal kapcsolatban egyébként megoszlanak a vélemények, hogy az RIAA akciói mennyire riasztják el a felhasználókat az illegális szolgáltatások használatától.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • valaé valaé ná #10
    Ha komoly ellenségeket lát a kollégistákban, akkor nem lát tovább az orránál. Ezekből az emberekből lesznek a döntéshozók és nemigen fognak gyorsan felejteni.
  • Piscator #9
    Arra kell a bevétel, hogy többek közt olyan embereknek menjen a számlájára a pénz, akik az uralkodó 1%-ot képviselik a szegény 99%hoz képest.
    Santanát nem bántom ,de pl volt pletyka JLo.ról ,aki élethivatásának tekinti a pénzszorását.
    Én is szeretnék pár millát, de nem lesittelt emberkékből, nem egy szigetre elvonulni, bocs, ha túlzott demokrata+szegénypárti voltam.
  • sniper #8
    Na, azert 1 pick szalamira nezve se'rte's 1 kategoriaba sorolni ezzel az ilyen szemetet.
  • sniper #7
    "Azzal kapcsolatban egyébként megoszlanak a vélemények, hogy az RIAA akciói mennyire riasztják el a felhasználókat az illegális szolgáltatások használatától."
    Megmondom: semennyire. Attol nem lesz nagyobb fizetese a juzernek hogy a suttyo riaa razza az oklet. Faszt a pofajukba ezeknek a penzehes kapzsi geciknek!
  • Yfel #5
    Ezzel azt fogjak elerni, hogy az emberek tobbsege ugy fog ezekre a perekre reagalni mint en:"Kit erdekel?"

    Annyira mindennapiva valt mar, hogy fel sem veszem ezeket a hireket es csak toltogetek le tovabb :o)

    Y
  • AtisH #4
    És vajon utána néznek-e, hogy az adott emberke tényleg jogdíjas zenét töltött-e le? Itthon a mahasz, vagy melyik brigád lazán beszedi a sarcot azok után is, akik nem szándékoznak jogdíjat kérni. Kivéve, ha erről külön írásban lemondanak.
  • davos80 #3
    Különbség van zenész-zenész között. Például egy Jazz
    zenész nemhiszem, hogy pénzért csinálja. Ellenben az ilyen ámokfútók, vétek, sájgájz....stb-vel.