Berta Sándor

Díjat kapott a WWW atyja

A brit fizikus, Tim Berners-Lee elsőként kapta meg a Millennium-Technológiadíjat. A 48 éves szakember a World Wide Web kifejlesztésében játszott úttörő szerepéért veheti majd át a kitüntetést.

Amint azt a díjat odaítélő zsűri Helsinkiben elmondta: a jövőben ezt az elismerést kétévenként fogják átadni azoknak a magánszemélyeknek, akik olyan kiemelkedő technológiai teljesítményt tudnak felmutatni, amely - pozitív irányban - megváltoztatta a mindennapi életet. Ráadásul a díjjal együtt jár egymillió euró is, ezáltal ez az egyik erkölcsileg és anyagilag is a leginkább elismert technikai és tudományos kitüntetés. A finn zsűrielnök, Pekka Tarjanne az indoklásban elmondta: "A web lehetővé teszi és segíti az új szociális hálózatok összekapcsolódását, terjeszti a demokráciát és új lehetőségeket nyit meg az információs-menedzsment és az üzleti fejlődés előtt."

A jelenleg az Egyesült Államokban, a bostoni Massachusetts Technológiai Intézetben (MIT) dolgozó Berners-Lee fiatal fizikusként rájött, hogy a világhálót használók egyetlen egérkattintással egy dokumentumról vagy oldalról át tudnak ugrani a következőre. Ez a találmány lehetővé tette, hogy a számítógépes hálózatok információinak a felhasználásához ne legyen szüksége az átlagembereknek különleges ismeretekre. 1991-ben az ebből született Web-et először mutatták be a nyilvánosság előtt a Genfben található Európai Részecske-kutatási Központban (CERN).


Tim Berners-Lee
1989-ben Berners-Lee - kizárólag a saját maga és a kollégái számára - már megírta az úgynevezett W3-protokollt. Ebben pontosan lefektette, hogy a különböző számítógéptípusok hogyan képesek könnyen egymással adatokat - mint például a szöveges fájlok vagy képek - cserélni. Ahhoz, hogy az adatok átvitele nagy távolságra is megvalósulhasson, Berners-Lee a már meglévő internetet használta fel. A világhálón ugyanis kábelek és műholdak segítenek a kapcsolatteremtésben és -fenntartásban a több tízezer számítógépes hálózat között. A WWW időközben a legnépszerűbb szolgáltatássá vált az interneten és gyakran össze is keverik magával az internettel, illetve együtt használják a két fogalmat.

A nyelvet, amelyben a WWW dokumentumait írják HTML-nek (Hypertext Markup Language) hívják. Berners-Lee alkotta meg az első böngészőt és ő fejlesztette ki a HTTP-t is. A brit szakember előreláthatólag június közepén fogja átvenni a díjat egy technológiai konferencia keretében a finn fővárosban.

A kitüntetés mellé járó összeg részben állami támogatásokból, részben pedig magánszponzoroktól származó pénzekből tevődik össze. A beérkező pénzeket egy magánalapítvány felügyeli. A "pénz-bizottság" tagjai között van négy finn, négy amerikai, japán, francia és svéd kutató. Berners-Lee-t érdemeiért egyébként nemrég lovaggá ütötték Nagy-Britanniában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MerlinW #7
    Ohh a szentséges munkaadóm:D
  • Chappy #6
    MEGÉRDEMLI!
  • gz8 #5
    Nem, az internetet Al Gore találta ki pár évvel ezelőtt, és még büszke is volt rá!
  • deep #4
    Bill Gates-et is Bill Gates találta ki:)
  • deep #2
    Kicsit hasonlít Kevin Spacey-re:)
    Sőt, nem is kicsit:)
  • Tetsuo #1
    A lovaggá ütés azért elég giccses, de a másik díjat maximálisan megérdemli.