Spencer

Egyre biztosabb: 2006-ban érkezik az új Windows

A Microsoft munkatársai bejelentették, hogy a Longhorn a korábbi terveknek megfelelően valamikor 2006 első felében fog megjelenni, azonban ezen határidő csak úgy tartható, ha a következő generációs Windows-ból kihagynak néhány újítást.

A redmondi székhelyű vállalat képviselői hangsúlyozták, hogy a jelenleg Longhorn fejlesztési kódnevet viselő szoftver alapvető újdonságai semmiképp sem tűnnek el a süllyesztőben, így például a Longhorn részét fogja képezni a WinFS névre keresztelt új fájlrendszer, az Avalon nevezetű új grafikus motor, illetve egy új web szolgáltatási architektúra, az Indigo.

A Longhorn egyes alrendszereinek bizonyos szolgáltatásait el kell hagynunk - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Greg Sullivan, a Microsoft vezető termékmenedzsere. Sullivan nem kívánta megnevezni, hogy pontosan mely újításoknak kell kényszerű módon kikerülniük az új Windows-ból. A Microsoft az elmúlt időkben nem szívesen nyilatkozott a Longhorn pontos megjelenési dátumával kapcsolatban, noha Bill Gates, a vállalat első embere néhányszor már utalást tett arra, hogy a legvalószínűbb megjelenési időpont 2006 első fele. Sullivan most konkrétan azt mondta, hogy a Microsoft nem jelölte ki a sokak által várva várt szoftver pontos megjelenési dátumát, mindenesetre a cég fejlesztői mindent megtesznek annak érdekében, hogy 2006 első felében már a boltok polcain lehessen a Longhorn.

Jim Allchin, a Microsoft Platform Group alelnöke utalt arra, hogy a Longhornból kimaradt újdonságok természetesen nem tűnnek el végleg, hanem mindenképpen helyet fognak kapni a Longhorn utódjában, a jelenleg Blackcomb fejlesztési kódnevű operációs rendszerben. Allchin elmondta, hogy a Longhorn fejlesztése némileg lelassult, mióta a Microsoft nagyobb figyelmet szentel a Windows XP biztonságának fokozására, vagyis konkrétan a Windows XP Service Pack 2 fejlesztésére. Utóbbi nagy szabású javítócsomag fejlesztése egyébként már a végéhez közelít, és amennyiben minden jól megy, az SP2 végleges verziója hamarosan elérhető lesz. A Microsoft Office új verziója nagyjából a Longhornnal együtt fog megjelenni, azonban a korábbi ígéretekkel ellentétben várhatóan nem fogja teljesen kiaknázni a Longhornban rejlő lehetőségeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CAD #41
    Igy van igy kell hozzalni... ha nem tetszik, rengeteg alternetiva van. Ha viszont te olyanra vagysz, amit csak adott platformon tud myujtani... haat.. ez van, ezekszerint fontosabb az alta nyujtott szolgaltatas, mint az ami miatt esetleg nem hasznalnad.
  • CAD #39
    :)) na errol beszeltem, orbitalis hulyeseg.
  • asdasdasd #37
    Azert a termek ertekallosagat jelzi, hogy ugyan meg kell par ev mire kiadjak, de mar keszitik a folytatast. Akkor most minek is vegyem meg? A Win2000-et is atugortak az ertelmesebb cegek...
  • [HUN]PAStheLoD #32
    és ha ennek is olyan fantasztikus erőforráskezelése lesz mint XP (Pro) -nak akkor kapják be .. [tövig]
  • [HUN]PAStheLoD #31
    sajnos az újak már nem :(
  • [HUN]PAStheLoD #30
    nem kell használni , de ha nem csak "wordözni" akarsz, szal esetleg gyarló életedben még szorakozni is vágysz (filmeken és zenén túl .. interaktivitásodat csillogtatni szeretnéd mert még nem az egészet irtotta ki belőled ez a világ) akkor csak a windóz a megfelelő platform, ha a DirectX-t közkincsé tenné m$ , vagy a kiadók rendesen fejlesztenének Linux-ra is nemlenne 1 szavam (szavunk) se..
  • [HUN]PAStheLoD #29
    te meg köcsög unreg ennyi erővel ...
  • Pheel #24
    Minden MS terméket ki szoktak adni szűk körben még beta állapotban. Aki van olyan hülye, hogy az ilyet feltegye, az csak szopjon magának. Hivatalosan meg sem szerezheted, csak ha tagja vagy a beta-tester csapatnak.

    Szóval hülyeséget beszélsz...
  • Munch #22
    Megint egy új win, megint egy procizabáló. System megeszi a mai legnagyobb procik felét. Mire jó ez? Semmivel se lesz gyorsabb, sőtt...
  • Mike at home #20
    olyan szinten nem erdekel a MIcrofos uj oprendszere, hogy az na