Berta Sándor

Fájlcserélők elleni harc már Svájcban is

Egyre szaporodik azoknak az országoknak a száma, ahol próbálnak küzdeni a fájlcserélő hálózatok ellen. A svájci zeneipari jogvédő szövetség is hamarosan harcot kíván indítani a "zenei kalózok" ellen.

A szervezet a brit és a német "társaival" ellentétben nem ad türelmi időt a fájlcserélőknek, hanem figyelmeztetés nélkül fogja megindítani a harcot.
Minderről a Der Bund nevű svájci napilap számolt be. Az újság értesülései szerint a jogvédőknél nem lesz pardon, vagyis nem fognak különbséget tenni a tekintetben a fájlcserélő userek között, hogy "nagyüzemben" vagy csak kis tételben csereberélik-e a zeneszámokat és az albumokat.

Nyilvánvalóan persze a "nagyüzemben dolgozók" "előnyt élveznek" majd a szervezetnél. Ám a "kicsik" ugyanúgy meg fogják kapni a jogvédők szerinti méltó büntetésüket. A szokatlanul kemény fellépésre az adhat okot, hogy Svájcban a zenei ipar kénytelen volt közel 15 százalékos bevételkieséssel szembesülni.
A szervezet kitért arra is, hogy már senki sem hivatkozhat arra, miszerint nem tudott az akcióról és a várható következményekről, valamint arra, hogy nem tudta, miszerint megsérti a szerzői jogi törvényeket, mivel korábban több kampányban is felvilágosították az embereket e tevékenységek illegális mivoltáról.

Amennyiben belátható időn belül nem csökken a fájlcserélő szolgáltatások kihasználtsága, úgy a svájci IFPI azonnal megindítja a harcot az érintett személyek ellen. Aki ezek után is folytatja a fájlok csereberéjét, annak minden következménnyel számolnia kell. A szervezet példaként említi, hogy Németországban, Dániában, Olaszországban és Kanadában már megkezdődött a fájlcserélő felhasználók elleni harc. Ebben a négy országban a jogvédő szervezetek eddig összesen 247 feljelentést tettek magánszemélyek és cégek ellen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • the Godfather #7
    Kanadában, március 30 döntött a biroság, hogy nem tilos letölteni, és megosztani a zenéket....( ezt neked RIAA!!) de ellenben a feltöltésük az tilos.
    Viszont ha emberibb ára lenne a zenének, és nem még dollárban is drága mércével adnák, akkor nem került volna sor az ilyen herce-hurcára. A kanadai bíroság azzal az indokkal utasitotta el a RIAA keresetét, hogy a könyvtárakban is van fénymásoló, és mégse kiáltanak rendörért, hogy "Tolvaj,tolvaj!!"...szoval...röhejes......
  • Frank99 #6
    az nem jut egyiknek sem eszébe, hogy csökkentsék a CD-k árát?

    He?
    hogy egy átlag albumom 2 db emészthető szám van, a többi felejthető?

    naná, hogy letöltik, nem veszik +, plána 7-8 eFt-ért.

    hülye buzeráns pénzéhes zs*d* banda...

    mert azok....
  • davos80 #4
    Vagy megosztumk linuxot, az úgyis ingyenes, és tőtünk sok zenét, filmet, játékot.
  • Pakosz #2
    a jogembereak utan: is elkezdik ezt a hulyeseget. ennyi. Ma egy kicsit szetszort vgyk.:)
  • Pakosz #1
    DE nagy lol pl a dc-n vannak tobb tizezren. Azokat is majd mind le akarjak tartoztatni ,ha magyar zeneipari jogemberek?? Tonkremennek a levelek megirasaban.