Rónai György

Világméretű gyermekpornó-hálózatokat számolt fel az Europol

A Reuters hírügynökség jelentése szerint az Europol összehangolt rendőrségi razziák révén az Unió 10 országban tartóztatott le embereket, illetve számolt fel teljes hálózatokat, akik gyermekpornó készítésével és terjesztésével foglalkoztak.

A rendőrök számítógépeket, laptopokat, videókat és egyéb anyagokat foglaltak le, amelyek az Europol szerint gyermekpornóval kapcsolatos anyagokat - videókat és képeket - tartalmaztak. Azt egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy konkrétan kiket érintettek az akciók, és hány embert tartóztattak le, illetve hány hálózatot számoltak fel ezzel. "Ez az egyik legnagyobb, és legeredményesebb Europol által koordinált akció volt" - mondta el Evangelos Stergioulis, a "The Hague" ügynökség szóvivője.

Az Europol jelentése szerint egyszerre 40 helyszínt rohantak le a rendőrök, és ezek közül is a legnagyobb részt a németországi hessei rendőrség koordinálta. Az Odysseus nevű akcióban részt vett Ausztrália, Belgium, Kanada, Hollandia, Norvégia, Peru, Spanyolország, Svédország és Nagy Britannia. Az ügy a 2002-es és 2003-as nyomozások egyik fejleménye.

"A mai akció egy olyan internetes hálózatot fedett fel, amely mögé számtalan pedofil, és gyermekeket molesztáló ember bújt meg eddig, rejtegetve a valódi tevékenységüket" - nyilatkozta az Europol szóvivője. Belgiumban hétfőn kezdődik meg Marc Dutroux nevű erőszakos pedofil és gyermekgyilkos pere, akit hat kislány elrablásával és megerőszakolásával vádolnak. A 47 éves Dutroux ügyvédje szerint csupán egy nagyobb pedofiltársaság része.

A német rendőrség közlése szerint csütörtökön reggel 6-tól kezdve 60 ember irodáját és otthonát rohamozták meg világszerte, ebből 31-et Németországban. Siegfired Wilhelm, a hessei rendőrég szóvivője szerint azonban Németországban egyelőre még senkit sem tartóztattak le. Az Europol szerint a razziák olyan felhasználókat is érintettek, akik ilyen pornó anyagokkal egyáltalán csak kapcsolatba kerültek, például kaptak belőlük. Ilyenek voltak Franciaországban, Olaszországban, Malajziában, Lengyelországban, Oroszországban és az Egyesült Államokban is. A múlt évben egy 26 500 internetes felhasználót és 166 országot érintő hálózatot is felszámoltak már, ebben a hónapban pedig mintegy 50 ember került előzetes letartóztatásba öt európai országban, mert kapcsolatba került ilyen körökkel.

Egy olasz gyermekjogi szervezet szerint a pedofíliával foglalkozó internetes oldalak száma 2003 folyamán 70 %-kal nőtt, amelynek több mint a fele tartozik az Egyesült Államokba, majd őket követi Dél Korea, Oroszország, Brazília, Olaszország, és Spanyolország. Az amerikai kormány a múlt évben indította be az "Operation Predator" fedőnevű programját, amely a gyermekek védelmét szolgálja pornográf fotósok, internetes toborzók és személyes atrocitások ellen. Ők nem kevesebb, mint 1600 embert tartóztattak le azóta. Tavaly a terjedő pedofília hatására zárta be internetes csevegőfórumait a Microsoft is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • spk202 #34
    de az ha egy gyereket ( aki 5-8 éves ) elkpnak, annak vajon milyen lehet

    ui.:vaaki azt monsta ho meg kell őket ölni, nem nem szabad mert akkor te nem pedolfi-fasszopó-köcsög leszel hanem gyilkos - és szentem egyik se jobb a másiknál
  • Shadow_THH #28
    Sunyikám kicsit hülye vagy. "csak" azért mert ezeket "kötéláltali fejbelövésre" itélnénk, az nem jelenti azt hogy a többi nem érdemli meg. Ezek a bácsik meg nem 21 évesek 15 éves barátnővel, hanem 40 évesen elrabolnak egy 7-8 évest mert "csöppőet betegek" ahogy te mondod. Hiszen aki elviszi a barátnőjét moziba és aki lefilmez egy fiatalkorut akarata ellenére az ugyanaz ugye?
    És tényleg ugyanolyan mint a bestofilok, grantofilok stb hiszen ezek akármilyen gusztustalanok is legalább nem teszik tönkre egy másik család életét örökre és a pár fej hagymájukat is meghagyják.

    Itt olvastam, hogy lehet csak egy popup pornó bannert logoltak, de ezt akkor a logban észreveszik, hogy honnan van a képek forrása, milyen oldalról hogyan jutott oda history, cookie stb.
  • mir #22
    :)
  • NasaTm #18
    Mega LOL
  • Cat #14
    a tanárokkal ellentétben ők legalább szeretik a gyerekeket
  • HuAn82 #12
    Beteg világ...
  • And5 #11
    Mit kér a pedofil a MÁV-nál?
    Két diákot Debrecenig.

  • Shadow_THH #10
    "make the earth a better place, for you and for me and the entire human race" - Michael Jackson ;P
  • Lynx_TWL #6
    veled az élen:D
  • fifi #3
    Nem mert akkor nem szenvednek semmit. És ezeknek szenvedniük kell ugyanugy mint azok, akiket ők egy életre nyomorítanak meg!