Rónai György

Az első LGA775 alaplapok az IDF-en

A távoli jövőt illető beszámolók és fejlesztések bemutatása mellett az Intel Developer Forumon néhány aktuális terméket is bemutattak. Az ASUS, a DFI és az Intel is lerántotta a leplet az Alderwood és Grantsdale chipkészletes megoldásaikról, amelyek a második negyedévben jelennek majd meg.

Mindegyik bemutatott alaplap Socket T foglalattal rendelkezik melybe LGA775 processzorok helyezhetők. A rajtuk lévő kimagaslóan jó minőségű feszültségszabályozók célja, hogy a nagy teljesítményű, ám még nagyobb éhségű Pentium 4 E processzorokat megfelelően lássák el árammal.

Az új rendszerekben azonban nem csak a processzor lett melegebb, ugyanis a chipkészlet egyéb részei, úgy mint a memória és I/O vezérlők is jobban melegszenek, mint az eddigi alaplapokon. Mind az i925X és az i915P chipek, valamint az ICH6 is saját hűtőbordát kaptak. A mai alaplapokon már-már hozzászokhattunk, hogy az északi hídon is aktív hűtés van, tehát az már nem ér minket nagy meglepetésként, hogy ezentúl kötelezően jelen lesz az alaplapon is egy ventilátor. A nagy sebességű PCI Express vezérlőnek köszönhetően pedig már a déli hídon is találunk majd minden esetben hűtőbordát.


Az Intel LGA szerelési megoldással ellátott Socket T alaplapja

Természetesen mindhárom alaplapon van PCI Express x16 (PCI Express for Graphics x16, PEG x16), valamint PCI Express x1 bővítőhely is. A kompatibilitás érdekében minden alaplap gyártó rakott rájuk PCI csatlakozókat, valamint P-ATA, és FDD vezérlőt is.

Az ASUS i915P és a DFI i925X termékei már többé kevésbé kiforrottnak tűntek, minden alkatrészük a végleges helyén volt, és már DDR-II memória illetve processzorhűtő is volt rajtuk, ami arra enged következtetni, hogy hamarosan már a boltok polcain is viszontláthatjuk őket. Az Intel i925X alaplapja ezzel szemben még igencsak mérnöki mintapéldánynak tűnt, diagnosztikai LED-ekkel, molex csatlakozóval, és több olyan alkatrésszel, amely valószínűleg a véglegesen nem lesz rajta.

Az i925X, i925P és i915G chipkészlet köré épülő, LGA775 processzorokhoz való PCI Express, DDR-II, 7.1 csatornás HD audio, valamint Wi-Fi és rengeteg egyéb dolgot támogató alaplapok várhatóan a második negyedévben kerülnek piacra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Benedekco #4
    1 hosszabb pci-os kártya meg fennakad a délihíd bordáján?
  • Sliders #3
    Ez a pici a PCI express, baszki ebből lazán kiesik a kártya... nem normálisak. Előszőr a hűtést kéne megoldani
  • arty #1
    na ez szep :( utana venti kerul majd a deli hidra is, a vegen pedig elrepul a gepem a sok ventilatortol :(

    koszonom, nem kerek belole. nvidia, ati, via, sis, ALI ? valaki ? kepesek vagytok esszel is csinalni valamit vagy marad az intel fele - erobol lenyomunk mindenkit - taktika ??

    a pci-exp. eroltetese pedig nem etikus :( egy 9800as nem avul el par honap alatt, azzal a gepet fejleszto egyen vajh mit csinaljon ??

    choose life. choose AMD.