Berta Sándor

Újra támadnak a tamagocsik

A tamagocsik, ezek a kis számítógépek, amelyeket úgy kell ápolnunk, mint a háziállatokat és amelyek a gondozás és a nemtörődömség esetén könnyen elpusztultak, hamarosan újra kaphatók lesznek.

A tamagocsi számos szülő rémálma, de többmillió gyerek és fiatalkorú legkedvesebb játékszere. Akik az első tamagocsi-divathullám elmúlta után korábban fellélegeztek, azok számára rossz hírünk van. A Bandai nevű cég ugyanis úgy döntött, hogy 2004 márciusában újra piacra dobja a számítógépes állatkákat. A japán vállalat persze semmit sem bíz a véletlenre, hiszen az új tamagocsikban már új funkciók is helyet kapnak. A legfontosabb újdonság, hogy az új mütyüröket már nem kell gondoznunk, ápolgatnunk, viszont a kis kütyüknek "önálló társadalmi élete is lehet".


Így például a minikészülékek randevút adnak majd egymásnak, szerelmesek lesznek egymásba, sőt gyerekeik is lehetnek, amely utóbbi esemény bekövetkezte bizonyára növekvő pittyegésben nyilvánul majd meg. A kommunikációhoz a ketyerék infravörös hullámokat fognak használni. Az új miniszámítógépek Japánban 1980 jenért, azaz körülbelül 15 euróért lesznek kaphatók.

Aki tehát eddig is imádta a tamagocsikat, az újra kezdhet gyűjteni, míg akik a pokolba kívánták a pittyegő kütyüket, azok legjobb, ha beszereznek néhány új füldugót. Az új termékeket elnézve ugyanis az elődeiknél igénytelenebb, de jóval többet pittyegő jószágok hamarosan elérik Magyarországot is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sub #25
    mennyi??? 15 euró? Hát az félhavi nyugdíj bazze...
  • Shadow_THH #24
    már látom magamelött a következő majálist, ahol a bucsus jómunkás emberek 2 pálcán muogatják az lcd kockaegerek új generációját. Az érdekes, hogy az infrán kivül nincs semmi újitás, pedig ennél már jóval durvább tamagochi szerü zsebjátékok is léteztek.
    Somez nem "Hi!" hanem konicsua és ha megeteted hárigátó ^^ :P
  • Shadow_THH #23
    ez nagyon durva nasa loool :(
  • _Vegeta_ #21
    Hat engem tuti nem fognak tamadni a tamagochik!
    Ha meglatok 1et foldhozvagom. ;)
  • Flashy #18
    lol. nemtom mit hisztiztek ezen. ha nemkell akko ne vegyél. nálunk már az első hullámban se volt tele minden tamagocsival, mosse lesz.
  • [HUN]PAStheLoD #16
    de legalább lenne 3d -s meg lehetne ANÁLgocsi ..
  • ranGer2 #15
    Tamagochi pfff bazmeg! szerintem már senkinek sem fog kelleni! DE MEKKORA NAGY BAROMSÁG!!!
  • Darth Sith #13
    már megint???
    UUUUUUUUUTTTTTTTTTTÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁLLLLLLLLLLLOOOOOOOOOOMMMMMMMMM!!!!!!!!!!!!!!!
  • SirBubu #12
    TAMAGOCSI RULLLAAA!!!! YESSSSSSSSSS VÉGRE!!!!!
  • davos80 #11
    Dugja fel a segg*be aki kitalálta!