Spencer

Kétmagos Sun processzor: egy évvel a konkurens Intel és AMD előtt

Különböző források szerint a Sun Microsystems a hamarosan megrendezendő, Network Computing 04-Q1 nevezetű webes konferencia keretein belül kívánja majd lerántani a leplet következő generációs processzoráról, az UltraSparc IV típusjelzésű mikrochipről.

A bejelentés különös fontossággal bír a Sun Microsystems számára, ugyanis ez a vállalat első olyan chipje, mely egy helyett két processzormaggal rendelkezik.

A Santa Clara-i székhelyű, elsősorban szerverek gyártásával foglalkozó vállalat évente négyszer online formában beszámol legújabb technológiai fejlesztéseiről, piaci stratégiájáról, ütemtervének legújabb elemeiről. Ezen Network Computing nevezetű internetes rendezvényeket a Sun Microsystems úgy próbálja megrendezni, hogy mind a befektetők, mind az elemzők, mind pedig a média számára érdekesek és izgalmasak legyenek. A február 10-én megrendezendő Network Computing Q4-01 ad majd helyet a vadonatúj UltraSparc IV processzor, valamint tizenkilenc egyéb technológiai fejlesztés bemutatásának.


A korábbi UltraSparc III
Az UltraSparc IV processzorokról már most, a bejelentés előtt tudni lehet, hogy egyetlen tokozáson belül két darab UltraSparc III processzormagot tartalmaznak, ily módon pedig képesek két végrehajtási szál egyidejű kezelésére. Az első UltraSparc IV chipek egyes források szerint 1,2 GHz-es működési frekvenciával fognak rendelkezni, teljesítményük pedig átlagosan 60-100 százalékkal lesz magasabb, mint az elődöké. Mindenképpen említésre méltó, hogy az UltraSparc IV processzorok lényegében minden további nélkül behelyezhetők a jelenleg forgalomban lévő UltraSparc III chipek helyére, vagyis segítségükkel rendkívül egyszerűen és gyorsan megduplázható a korábban vásárolt Sun Microsystems kiszolgálók processzorainak száma, illetve teljesítménye. Ennek megfelelően egy high-end kategóriás E15K rendszer akár száznegyvennégy processzorral is felvértezhető.

Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a Sun Microsystems az UltraSparc IV révén legalább egy évvel megelőzi a konkurens Intelt és AMD-t, mely chipgyártók csak valamikor a jövő esztendőben mutatják majd be két darab processzormaggal szerelt chipjeiket. A Sun Microsystems 2005-ben egyébként már olyan mikrochipeket kíván forgalomba hozni, melyek adott esetben akár nyolc maggal is rendelkezhetnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mir #6
    "A cikkről meg csak annyit, hogy az IBM már elég régóta szállítja a Power4-re épülő rendszereit amik szintén 2 magos processzorok."
    ez igaz.
  • Power #5
    Valóban nem arra épül, de következtetni lehet, sőt boritékolom, hogy az USP-V(ami szintén teljesen más magra épül) is csúszni fog az eredeti elképzelésekhez képest.

    A cikkről meg csak annyit, hogy az IBM már elég régóta szállítja a Power4-re épülő rendszereit amik szintén 2 magos processzorok.
  • mir #4
    a cikk címére regálva:
    az intel meg az AMD csak szeretne versenytársa lenni SUNnak, az intelnek az itanium processzora az egyetlen kísérlete arra, hogy betörjön a valóban nagy szerverek közé.

    "Niagara - 8 mag, 4 utas SMT - azaz 32 thread egyszerre - 2005, de mivel az USP-IV is csúszott fél évet, inkább 2006."
    a niagar nem az US4en alapszik, az US 4 csúszásából nem lehet messzemenő következtetéseket levonni.

    "Es 8 mag meg mindig bele fog ferni egy USP-III meretu chipbe?"
    nem.
  • Power #2
    Kiindulásnak:
    http://www.aceshardware.com/read_news.jsp?id=65000384

    Ami igazán érdekes:
    Niagara - 8 mag, 4 utas SMT - azaz 32 thread egyszerre - 2005, de mivel az USP-IV is csúszott fél évet, inkább 2006.
  • Darth Sith #1
    hmm.. érdekes. vhol tud még vki vmi bővebb leírást erről?