Rónai György

Készül az XGI új DirectX 9.1-es grafikus processzora

Az XGI Technologynál már ebben a negyedévben elkészülnek az új Pixel és Vertex Shader 3.0 támogatású grafikus chipek első mintapéldányai. A chip feltehetően még mindig a Volari architektúrára épül, és valamikor ezév második felében jelenik majd meg.

Egy kínai weboldal értesülései szerint az új XG45-ös DirectX 9.1 grafikus chip első példányai március környékén fognak leesni a futószalagról. Ha a cégnek nem lesznek különösebb problémái a chippel kapcsolatban, akkor ezután 90-120 napon belül kezdődhet meg a tömegtermelés. Ha minden jól megy tehát, akkor július-augusztus környékén újra versenybe szállhat az XGI a mostani, kissé félresikerült próbálkozása után.


Volari Duo V8 Ultra

A DirectX 9.1-es megoldás mellett a hírek szerint a cég a mostani V5 és V8 családot XG41 és XG42 kódnéven át kívánja vinni addigra a PCI Express csatolóra. Az azonban egyelőre tisztázatlan, hogy egy az egyben a mostaniak jelennek meg majd új csatolóval, avagy már egy frissített termékcsaládról lesz szó.


A legfrissebb tesztek szerint a jelenlegi csúcskártyájuk a Volari Duo V8 Ultra - amelyen két darab XG40 dolgozik - olyan problémákkal küzd többek között a teljesítmény terén, amelyek a cég részéről komoly architektúrális változtatásokat igényelnek. Ennek nyomán a logikus lépés az lenne, ha az XGI a frissített PEG x16 termékcsaládban kijavítaná ezeket az egyértelmű hibákat. Ha ugyanis nem fejleszti például tovább a textúra gyorsítótár kezelést, és az árnyékolók működését, akkor a PCI Express x16, a növelt futószalag, sőt, még a processzorok száma sem fog jelentős teljesítménynövekedést hozni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • a_n_d_r_e_w #10
    Na ja, csak egy-két-három éven belül ők már nagyon marketleaderek akarnak lenni. HAHA!
  • mir #9
    az architektúra alapjában véve nem rossz, csak bizonyos részek(főleg az AA) még kifejezetten rosszul van implementálva.
    de 1-2 éven belül szerintem teljesen versenyképes megoldás lehet belőle.
  • Borg #8
    Lehet ezt foltozgatni, hiszen valamitől rossz az az architektúra. Csak ne úgy foltozgassák, mint az NVIDIA az FX-et...
  • Darth Sith #7
    inkább kihagyom ezt... :))
  • a_n_d_r_e_w #5
    Kegyetlenül rákapcsolnak, beleölik a vagyonukat, kihoznak egy középszintű kareszt úgy 1000 dollárért. Ne egy alapból roszz architektúrát foltozgassanak, abból nem lesz semmi jó. Inkább kezdenének egy újat.
  • [NST]Cifu #1
    Örülök az XGI szárnypróbálgatásainak, de kegyetlenül rá kellene kapcsolniuk, hogy versenybe kerülhessenek az ATi-val és az nVIDIA-val...