Rónai György

A Chaintech is az XGI mellé áll

Egyre több AIB partnerre lel az újonc tajvani grafikuschip gyártónak. A Chaintech, akit eddig a csúcskategóriás alaplapjai és videokártyái kapcsán ismerhettünk meg, most bejelentette, hogy szponzorként fog együttműködni az eXtreme Graphics Innovation egyik bemutatóján.

Ez a kapcsolat egy újabb jele annak, hogy a Chaintech valószínűleg hamarosan XGI grafikus processzorokra épülő kártyákat fog gyártani. Eleddig az XGI csupán a CP Technology, valamint a Club 3D cégeket tudta meggyőzni az együttműködésről, ennek megfelelően most még csak ők gyártanak XGI Volari Duo alapú grafikus kártyákat. A cég és a Chaintech kapcsolata azonban teljesen új fénybe helyezné az XGI megoldásait, hiszen a Chaintech mindig is a csúcskategóriás, full extrás kártyáiról volt ismert, és egy meglehetősen stabil vevőkörrel is rendelkezik.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyításhoz

Ahogy korábban már írtuk, az említett rendezvényen az ABIT is fel van tüntetve, mint szponzor, ami ugyancsak hasonló kapcsolatokra enged következtetni. Az ABIT és a Chaintech is eddig stabil partnere volt az nVidiának, mind a GPU-k, mind az nForce és nForce2 chipkészletek tekintetében. Az ABIT nemrégiben bejelentette, hogy az ATI-hoz pártol, most pedig úgy tűnik az XGI-t is kóstolgatja, míg a Chaintech már korábban is partnere volt a SiS-nek (a Xabre alapú kártyáknál), amely cég az XGI elődjének tekinthető. Az XGI-vel kapcsolatban a két cégen kívül már az ASUS és a Gigabyte Technology háza tájáról is felröppentek hasonló hírek.

Az XGI előrejelzései szerint a leszállított chipek mennyiségre 2004 folyamán mintegy 20-szorosára nő az ideinek, és így elérheti 4-5 millió egységet is. A cég elmondása szerint a mobil eszközökbe szánt chipek ebből mindössze 10 %-ot tesznek ki majd, a fennmaradó rész pedig az AIB kártyagyártók számára kerül majd kiszállításra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pheel #37
    Szerintem, ha lenne nekik, már kiadták volna. Főleg karácsonyra.
  • Pheel #35
    Igen, játékokra gondoltam. És szar is rendesen. Igaz, hogy nem minden Matrox való játékra, de sokan vettek csak arra Matroxot. A cég pedig évekig ígérgette, hogy jön a tuti driver. Aztán most sincs.
  • Pheel #33
    OFF

    Elég jól néz ki az a betűtípus a te logódban is, de én nem sírom vissza. Ezt is szeretem :)

    ON
  • jojo #32
    Na azt látod csoda lenne!
    De a tesztek egyenlőre azt mutatják, hogy az xgi nem egy nagy durranás még duplán sem.
    Az Nvidiának Pedig vége!
    Az Ati most jó,de hogy mit hoz a jövő,majd márciusban megtudjuk.
  • mainruler #31
    :)

    off
    a régi volt a legjobb logó, nem? :)
    off off
  • Pheel #30
    Hát mostmár sokkal okosabb lettem. Köszönöm. Esetleg azt is leírod nekem, hogy mi a Dual-DVI meg a videokártya?
  • mainruler #29
    DX9 chipekről volt szó...
    Ha globálisan néznénk, akkor lehet, hogy a félmegás Trident vinné el a pálmát. ;-)
  • jojo #27
    Ehhez azért van pár szavam!
    Van egy Abit Gf4 4200 128mb vgacard-om.
    Beégett a ventilátor tengelye, amit lehetetlen észrevenni. Nekem abból tünt fel, hogy komolyabb játéknál az egész gép kikapcsolt kb 1-2.óra játék után.
    NEM égett el a csipp, most is ezt használom.
    Az igaz viszont, hogy passziv hütése az volt.
    Szóval ebbe ne legyél biztos!!!!!!!!
  • mainruler #26
    A lényeg annyi, hogy leszedte a srác a hűtőt a chipről és míg ez a többiek esetében majdnem azonnali halált okozott volna, itt még 15mp-ig bírta fogni, mielőtt kellemetlenül forró lett. Ezek után visszarakta az egészet de kikapcsolta a ventit, tehát csak passzív hűtéssel ment a kártya és egészen brutális 40 fokig fel bírt menni a hőmérséklete néhány órás használat után. :)
    Érdekes lenne egy leolvadás-versenyt rendezni... az 5mp talán már jó időnek számítana.
  • jojo #25
    Na ezért nem tanulok meg angolul.
    S3 DeltaChrome S8: nem Nvidia termék.
    Kíváncsi vagyok, vajon egy XGI meddig bírná hűtő nélkül...