Spencer

Új asztali DVD-felvevők

Az asztali DVD-felvevők rendkívül dinamikusan fejlődnek, hiszen elég csak arra gondolnunk, hogy manapság egyre több VHS lejátszós, integrált merevlemezes, TiVo jellegű szolgáltatásokat felvonultató modell kapható a piacon.

Ezek mellett hamarosan mindkét nagy táborban (DVD-R/DVD-RW, DVD+R/DVD+RW) elérhetők lesznek a jelenlegi 4,7 GB helyett már lemezenként 8,5 GB adat rögzítésére képes új rekorderek. A fejlődés ezzel pedig még mindig nem áll meg, ugyanis év végére várhatóan már több gyártó termékskálájában fellelhetők lesznek a kéklézer alapú, Blu-ray, illetve HD DVD eszközök.

Az LG Electronics nemrégiben jelentette be egyik első olyan DVD-rekorderét, mely VHS felvételére is képes. Az LGXBR342 típusjelzésű újdonság az egyszer írható DVD-R, illetve a többször írható DVD-RW lemezekkel kompatibilis, ajánlott kiskereskedelmi ára pedig 499 dollár, vagyis mintegy 106 ezer forint. A dél-koreai székhelyű vállalat ezt követően valamikor a tavasszal dobja majd piacra LGDVDR313 típusjelű új termékét, mely nem más, mint egy a DVD-R/-RW és DVD+R/DVD+RW formátumokkal egyaránt kompatibilis, többek közt FireWire és DVI porttal ellátott DVD-rekorder.


DMR- E55K

A Panasonic ugyancsak valamikor idén tavasszal rántja majd le a leplet a DIGA DMR-E75VS típusjelzésű kombinált DVD-VHS felvevőről, melynek érdekessége, hogy egyetlen gombnyomással képes másolni egyik médiáról a másikra. A DVD-R és DVD-RAM szabványú lemezeket kezelő újdonság ára körülbelül 600 dollár, vagyis megközelítőleg 128 ezer forint lesz.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
DMR-E65 - klikk a képre a nagyításhoz

Örvendetes, hogy a Panasonic a közeljövőben nem csak ilyen drága, hanem belépőszintű olcsóbb DVD-rekorderekkel is meg kíván jelenni a piacon. Ilyen modell lesz például a 350 dolláros (75 ezer forint) DMR-E55, illetve a 450 dolláros (96 ezer forint) DMR-65. Mindkét újdonság DVD-R, illetve DVD-RAM kompatibilis lesz, azonban csak az utóbbi rendelkezik majd SD (Secure Digital) és PC Card slotokkal, valamint elektronikus televíziós program szolgáltatással.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mr_Rob #4
    75 rongy már nem rossz ár egy DVD felvevőért! Néhány éve ennyibe került egy jobb 6 fejes videó! :)

    Lényegében a CD, és a DVD sem kompatibilis egymással, mégis le tudod a CD-t játszani a DVD lejátszóban. Valszeg megoldják majd a lefelé kompatibilitást (több lézerfejjel), mert csak így lessz igazán eladható a blue-ray!
  • TeszteloPontHu #3
    Ezeknek semmi köze a Blu-ray-hez. Az nem kompatibilis a DVD-vel, és nem is biztos, hogy az lesz (még lefele sem), mivel teljesen máshogy épül fel.
  • Darth Sith #1
    nekem tetszik. de ha ezek már tudnak Blu Ray -t írni, de még blu ray disc -eket szinte sehols em lehet kapni, vagy egyáltalán nem, akkor mit érek velük?