Spencer

A Kodak egyes régiókban kivonul a hagyományos fényképezőgépek piacáról

Az Eastman Kodak munkatársai bejelentették, hogy a vállalat az Egyesült Államokban, Kanadában és Nyugat-Európában felhagy a hagyományos, filmes fényképezőgépek forgalmazásával, ugyanis ezen régiókban manapság már lényegében egyeduralkodók a digitális masinák.

A vállalat gazdasági szakemberei úgy vélik, hogy 2004 lesz az első olyan esztendő, melyben a Kodak nagyobb bevételre tesz szert a digitális, mint a hagyományos fényképezőgépek piacán. A fényképezőgépekbe szánt filmek piacának első helyezett cége a fejlett nyugati piacokon már csak eldobható hagyományos fényképezőgépeket fog árulni, viszont a fejlődő országokban a korábbiaknál több filmes gépet kíván forgalmazni. A bejelentést követően egyébként némileg nőtt a Kodak részvények értéke.

Szakértők szerint korántsem meglepő a Kodak döntése, ugyanis a cég vezetői korábban már többször is azon véleményüknek adtak hangot, miszerint a Kodaknak a jövőben minden egyes piaci szegmensben a digitális megoldásokra kell fókuszálnia. A Kodak ily módon fokozatosan csökkenteni szeretné a fényképezőgép filmipartól történő függését, és minden korábbinál nagyobb hangsúlyt kíván helyezni a digitális képalkotási termékekre. Emlékezetes, hogy a vállalat képviselői tavaly év végén jelentették be, hogy a Kodak felhagy a diavetítők gyártásával, noha az ezen eszközökhöz tartozó kiegészítőket tovább gyártja.

A fényképezőgép gyártó cégek általánosságban véve minimális haszonra tesznek szert, vagy adott esetben veszítenek is a hardver termékeken, ezzel szemben rendkívül jelentős bevételekre tesznek szert a fényképezőgépekbe szánt filmek, illetve fotópapírok piacán. A Kodak Kínában, Indiában, Kelet-Európában és Latin-Amerikában továbbra is forgalmazni kívánja hagyományos, 35 milliméteres filmes fényképezőgépeit, sőt, ebben a piaci szegmensben az idén hat vadonatúj modellel fog előrukkolni. Charles Smith, a Kodak szóvivője elmondta, hogy egyedül Kínában több mint 60 millióan vannak olyanok, akik a közeljövőben tervezik megvásárolni életük első fényképezőgépét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bunny #4
    Szerintem 2mpx-es gépek 50 alatt nem rosszak, és papírképre is megfelel. NEkem is 2megás gépem van, és 10x15-ben tök jó minőség. És ne feledjük az árak zuhannnak, mire ez igazzá válik már a 2 megás zoom-os gépek is minimálbér kategóriában lesznek.
    Filmesben meg igaz kapsz profit, csak a belevaló film nem két fillér, ja és ne feledd hogy tükrös géphez nem át valami obi is, ami szintén nem olcsó ... egy hosszabb nyaraláson elbukod amit nyertél. Ha nyertél.

    Szóval szeritem is digi hódít. Ha nincs számítógéped se gond, beadod kártyán laborba és papírt kapsz .. vagy olyan nyomtatót veszel ami közvetlen nyomtat ... ezer lehetőség van.
  • MaDFoX #3
    Nem beszelve azokrol akiknek nincs szamitogepe - bar azok nem is emberek... ;)
  • Cat #2
    low endben nagy szerepük van még mindig
    ha belegondolsz, nem sokan költenek egy havi fizetést fényképgépre, de még ha meg is teszik, mit kapnak érte? 70-80ért kap egy belépő szintu digigépet (2 mpixel, 2x optikai zoom), mig ennyi pénzért egy tükörreflexes filmes csodát kap, tele manuális beállítási lehetőségekkel, egyszóval nagyon komoly amatőr gép
    alacsonyabb árkategoriáról nem is szolva... az 50e alatti digigépeket nem is nevezném fényképezőgépnek - persze monitorra lehet tökéletes, de papirra nyomtatva kritikán aluli
  • Rincewind #1
    Szerintem itt se nagyon vesz már senki hagyományos fényképezőgépet...