Rónai György

CES: A szélsőséges méretek showja

Bizony itt még a lányok sem mondják, hogy nem a méret számít. Egyre vékonyabb, kisebb, vagy akár legszélesebb, legnagyobb? Ezek a meghatározó tulajdonságai a legtöbb bemutatott szórakoztató elektronikai kütyünek az idei Consumer Electronics Show keretében. A legtöbb eszközből ugyan a minél kisebb, míg például a televíziókból a minél nagyobb, és vékonyabb a menő.

Ezt a következtetést vonták le az elemzők a múlt héten megrendezett Las Vegas-i CES-ről, amelyet több mint 110 ezer ember látogatott meg, megcsodálva még a Michael Jordannél is nagyobb plazma tévéket, vagy a Pez cukorkatartónál is kisebb méretű digitális videokamerákat.


Az LG Electronics 76 inches (193 centis) plazmatévéje, ára ismeretlen

Több kínai gyártó mellett a HP és a Gateway is belépett a nagyméretű újgenerációs televíziók piacára, sokszor még egy embernél is nagyobb készülékeket bemutatva. A Samsung például egy 80 inches plazmatévét is kiállított, amely jelenleg a világ legnagyobb otthoni televíziója, 4 inch-el megelőzve a koreai LG Electronics idénre beharangozott készülékét. Az árak természetesen az egekben vannak, akár több tízezer dollárba is kerülhetnek.


A Samsung világelső 80 inches, azaz 203 centis tévéje

A Samsung ugyancsak bemutatott egy 57 inches LCD televíziót, amely kitölti az űrt a legkisebb 65 inches plazmatévé, és az eddigi legnagyobb 46 inches LCD televízió között. Azonban az elemzők szerint ma már a sporteszközökhöz hasonlóan presztízskérdés a televízió mérete, így a nagyobb pénzű vásárlók maradni fognak például a Samsung 6 láb és 6 inch méretű óriásánál. Amerikai elemzők szerint ugyanazért akarnak az emberek például Hummert is, mivel az amerikaiaknak mindegy, hogy mi, de az övék legyen a legnagyobb.

Ahogy a méretük nő, úgy nő a tudásuk is, egyre inkább átveszik más eszközök funkcióit is. Az egyik leghíresebb nyomtatógyártó, az Epson például olyan LCD projektoros televíziót mutatott be, amelyben beépített memóriakártya helyek és CDRW meghajtó is van, hogy a felhasználók egyszerűen nézegethessék, és archiválhassák a fotóikat például. Az Epson 47 inches modellje 3499, míg az 57 inches 3999 dollárba fog kerülni, amikor márciusban megjelenik.


Sharp Aquos kistévék is szép számmal voltak

A hatalmas alapterületű kiállításon jelen voltak még más TV-k is, mint például a Sharp Aquos 15 inches LCD modellje, amelyben beépített Wi-Fi kapcsolat is van, ami egyszerűen hordozhatóvá teszi a televíziót a lakáson belül. Az akkumulátoros készülék 1800 dollárba fog kerülni, és már februárban a boltokba kerül. A Sharp ezenkívül bemutatta az első olyan LCD TV-ket, amelyek TiVo szerű digitális videórögzítésre képesek, ráadásul ezek például még hordozható merevlemezekhez is kapcsolhatóak, hogy arra rögzíthessük az adásokat. A beépített Wi-Fi szolgáltatás segítségével pedig ezeket is kábel nélkül kapcsolhatjuk a számítógépünkhöz. A 15-20 inches modellek a második negyedévben jelennek meg, és nagyjából 1399-1899 dollár között lesznek majd.


Tükörtévé a Philipstől; az 58 centis változat 2004 végén kapható, ára 3800 dollár

Egy gyártó még a jóöreg tükreinket is le akarja cserélni. A Philips MiraVision Mirror TV nevű, 17-23-30 inches televíziói például egy polarizált tükörre vetítik ki a képernyőt, amiben a reggeli borotválkozás közben nézhetjük meg a friss híreket.

Azonban míg a televíziók mérete egyre csak nő, addig bizonyos eszközök mérete minden eddigi határ alá csökken. A Philips például olyan digitális videókamerát mutatott be, amely kulcstartó méretű csupán, és mégis egy 1,5 GB-os merevlemez van benne, amire 24 percnyi videót rögzíthetünk. Az eszköz, amely nagyjából a Pez cukorkatartó méretével egyezik meg, még digitális fotókat és MP3 fájlokat is tud kezelni.


Lexar Media JumpDrive

A Lexar Media bemutatta a JumpDrive Travelert, amely egy csomag rágógumival egyező méretű flash meghajtó. Az internetkávézókba, vagy hallgatói könyvtárakba szánt eszköz a számítógépbe dugva még ki is töröl minden általunk generált fájlt a böngésző emlékezetéből, hogy mások ne férhessenek hozzá a bizalmas adatainkhoz, mint például a bankkártyaszámhoz. A meghajtó 128 Mb-os verziója 60, míg a 256 Mb-os változat 90 dollárba fog kerülni.

Bemutattak egy vezetéknélkül működő, hálózatba köthető DVD lejátszót is a Linksystől, amely digitális videót, fotókat és zenét tud rögzíteni a 802.11g szabványnak köszönhetően maximálisan 54 Mbps sebességgel.

Egy másik bemutatott bigyó például az orrunkra helyezve a hangunk analizálásával képes kimutatni, hogy igazat mondanak-e nekünk. A hangfelismerő szemüveg élőben tünteti fel a lencsén, hogy mit is mond a partnerünk, állítja az izraeli Nemesysco cég, aki a szerkezetet terrorista elhárítóknak és egyéb kormányzati szerveknek fejlesztette ki. "A szemüvegben lévő chip a beszélő hangfrekvenciáját elemzi, és fények jelzik nekünk, hogyha hazudik az illető" - mondta el Beata Gutman, a cég szóvivője. Az eszköz egyébként 400-500 dollár körüli áron lesz elérhető január vége felé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabest #4
    ööö, ennek tükörtévének is van tükröződésgátló bevonata?
  • Dynamic #2
    Tükörtévé, bazz. Mekkora ötlet!Mégis mennyi időt tölt valaki borotválkozással? 2-3 naponta 5 percet.Ilyen erővel a cipőm orrába is beépíthetnék egy tv-t, hogy amíg bekötöm ne unatkozzak.
    Egyébként meg a Junoszty tetejére rárakom a borotválkozó tükröt és máris megspóroltam 800ezret.
  • Darth Sith #1
    ilyenek kellenek nekem is.. :DDDD