SG.hu·

150 wattot fogyaszt a következő generációs Pentium 4 mintapéldánya

Az AnandTech értesülései szerint az Intelnek már 10 partnere megkapta az első Tejas kódnevű Pentium 4 mintadarabokat. A 2005. első negyedévében megjelenő chipek egyelőre csak 2,8 GHz-en működnek, azonban a fogyasztásuk meglepően nagy, mintegy 150 W.

A Tejas kódnevű processzor egyébként a tervek szerint az utolsó lesz, amely a Pentium 4 NetBurst nevű architektúrájára épül, és két gyártástechnológiával, 90 valamint 65 nanométeren fog készülni. A 65 nm-es verzió persze valószínűleg átesik majd egykét változtatáson a Prescotthoz képest, például gyorsabb rendszerbuszt, vagy nagyobb L2 gyorsítótárat kaphat.


Amit eddig tudunk a Tejasról, hogy valahol 4 GHz felett fog indulni, gyorsabb QPB-t kap, és valószínűleg nagyobb (24 kB L1, 16 k uOps Trace Cache, és 1 MB L2 vagy 2 MB a 65 nm-es verziónál) gyorsítótárakat is. Az újdonság jobb ugrásbecslést, és javított HyperThreading technológiát kap, és új utasításkészlettel is bővül, ami egyelőre csak "Tejas New Instructions" néven ismert. Természetesen az ilyen korai értesülések még meglehetősen pontatlanok is lehetnek.


A kérdés, amely most a szakértőket foglalkoztatja, hogy vajon nem-e túl sok ez a 150 watt egy 90nm-es 2,8GHz-en működő processzornak? "Feltételezve, hogy a Prescotthoz hasonlóan a Tejas is 90 nm-es gyártástechnológiával, és hasonló tulajdonságokkal készül, nem világos, hogy mitől ez a hatalmas, 150 wattos fogyasztás" - nyilatkozta Ilya Gavrichenkov, az X-bit labstól. "Ha korrekt a megadott energia érték, és ugyanolyan anyagokból készül, akkor az egyik lehetséges magyarázat erre az, hogy a Tejas már valamiféle megvalósulása a többmagos processzorterveknek. Ugyan az elég valószínűtlen, hogy a Tejas két független Prescott magot tartalmazna, de az lehetséges, hogy a két mag (amennyiben léteznek) osztozik például az adatcache-en, vagy más egységeken" - mondta el Anand Lal Shimpi, az AnandTechtől.


"Van még két alapvető lehetőségünk is: vagy több végrehajtó egység van a Tejasban, és a megnövekedett tranzisztorszám okozza a melegedést, vagy az Intel Tejas már valamiféle fejlett 64 bites kiterjesztéseket is tartalmaz, az x86-os architektúráján belül. Például az Intel kifejleszthetett egy sokkal fejlettebb, és erősebb 64 bites technológiát, mint az AMD 64, ami viszont visszafelé is, és az AMD x86-64-gyel is kompatibilis, ezért amikor a Tejast bevezetik a piacra nagyobb mennyiségben ki tudja majd használni az AMD 64-re akkor már megjelent alkalmazásokat" - tette hozzá Gavrichenkov.

"A másik lehetőség a felhasznált anyagok körében keresendő. Az Intel lehet, hogy még mindig a dielektrikumokkal kísérletezik, mivel a gyártókat, akik ilyen korai mintapéldányokat kapnak, nem igazán érdekli egyelőre, hogy mekkora a chip hőleadása, mivel a Tejas még csak a fejlesztési folyamat elején van.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© HuAn822004. 01. 13.. 22:27||#31
"Itt ugye procikrol beszelunk" Akkor miért jössz a motorokkal? (#16-os)

"egy tipikus amerikai szeker 200.000 merfoldnel meg enekel es javitani sem kell." Erre csak annyit, hogy OMSZ (Toyota) 500.000 km fõdarab csere nélkül. Igaz nem 1000-es, de nem is V8/4000!! Ja és volt már Mercim! :-D

© HuAn822004. 01. 13.. 19:56||#27
Gratula ennyi hülyeséget összeírni! Tipikus amerikai felfogás...
pl:
"4 henger 1000 kobcentivel 300 km/h-t menni, ide legalabb V8/4000 kobcenti kell es hidd el az nem elhet levegobol"

Ezt majd mondd a japánoknak. Biztos kiröhögnek!:-D
© AtisH2004. 01. 13.. 18:06||#23
Eleg szanalmas, ha ez a fogyasztas megmarad majd a kereskedelembe kerulo modeleknel. Bizom abban, hogy azert ennyi, mert tk. prototipusrol van szo. Viszont az is igaz, hogy csak 2,8GHz-en megy es valszeg a fejlesztesek folyaman ugyan csokkentik a teljesitmenyfelvetelt, viszont emelni fogjak az orajelet, tehat wattban ugyan ott lesznek 2005-ben mint most. Sajnos elsodlegesen a szamitasi teljesitmeny a fontos, a fogyasztas csokkentese csak a sor vegen van fejlesztesi listan. A procigyartas is kezd hasonlitani az amerikai autogyartasra....

Enterprise: Akkor hasznalj sokkal fejletteb es nagyobb tudasu mobiltelefont es told a talicskat, amiben majd az aksik lesznek...
© An-Dee2004. 01. 13.. 12:12||#18
Enterprise, hülyeségeket irtál, de most ezt neked elnézzük.

szerintem jogos a felháborodás, egyre modernebb technikával csinálják a procikat, SOI + 0,13-as tehcnilogia. (ezt most amd-bõl néztem mert arra emlékeztem.) és ennek ellenére nõ a hõtermelés. Mindegy hogy AMD vagy Intel. Egy mai notebook ugyan annyi ideig használható mint 5 évvel ezelött, csak hogy az energi felvétele is nõt, hiába jobb a akkuja. mellesleg minek kell egy erõmû egy irodába? egy 1 gigás proci + 256 mb ramnak elégnek kéne lenni, ha hogy winxp hát gáz. Kimondatlanul is látszik, hogy a nagyobb softwarefejlesztõk és hardwarefejlesztõk egymás malmára hajtják a vizet, és mi buta felhasznók meg mindent beveszünk, mert hogy 'értünk van'. Kiváncsi lennék, hogy hányan használják ki a gépük teljesítményét, ha a játékokat nem nézzük. Aki játszani akar vegyen console-t és akkor elég mellé egy kisebb teljesítményû PC.
© 3P2004. 01. 13.. 11:25||#14
Ehhez meg hely kellene... :-/
© 3P2004. 01. 13.. 10:41||#12
Abban igazad van, hogy nem disszipálhat többet, mint amennyit felvesz, de a proci által felvett villamos áram ~99% alakul át hõvé (picit több is...). Tehát a disszipált teljesítmény egyértelmû jellemzõ szám a pillanatnyi teljesítmény felvételre.
© 3P2004. 01. 13.. 10:38||#11
Érdekes most sokan írják, hogy a feljlõdés velejárója, bezzeg, amilkor az AMD-k ettek többet, akkor sokan akik most elfogadják egyszerûen kályhának csúfolták a procit. Akkor hogy is van ez?

Egyébkén én is Cat véleményét osztom. Egy megközelítõleg 500-600 W össuzteljesítmény felvételû gép komoly kiadás egy napi 10 órában mûködõ gépnél. Ez kb. 6 KWh/nap kb 30 Ft-tal számolva 1 kWh-ot ez napi 250-300 Ft ez egy hónapban összevethetõ pl. egy normál intenet elõfizetési díjjal...
© Kandurex2004. 01. 13.. 10:09||#9
150W akkor is kibaszott sok, nevetséges, ez inkább visszafejlõdésnek, mint, hogy elõrelépésnek tûnik. Izomszagú az egész
© [NST]Cifu2004. 01. 13.. 08:15||#7
Nem tudom, de itt arról írnak, hogy 150W-ot felvesz, tehát ebbõl az ember arra következtet, hogy ennyi a fogyasztása.

Viszont tényleg úgy állunk, hogy lassan kW-os szintû tápegységre lesz szükségünk, mivel a gép alkatrészei egyre energiaéhesebbek...
© Dzsini2004. 01. 13.. 08:04||#6
150W-t disszipál, és nem felvesz... ráadásul ez az elméleti maximum, a valós, és átlag felhasználás alatti sokkal inkább 100W közelében lesz... ehhh, mind1 😊
(amúgy volt már tojássütés-mod valahol a neten)