JohnnyCage

Mérsékelt növekedés várható az IT kiadásokban

A társaságok a tavalyinál várhatóan valamivel nagyobb, de még mindig meglehetősen szűkös IT költségvetésből fognak gazdálkodni a 2004-es évben, áll az amerikai CIO magazin felmérésében.

Az amerikai CIO Magazine napokban kiadott legfrissebb Tech Poll felmérése szerint az informatikai vezetők átlagosan 6 százalékkal nagyobb keretből fognak gazdálkodni az idei évben, mint 2003-ban. Egy hónappal ezelőtt a vezetők még csak 4,2 százalékos növekedést kalkuláltak.

"A legfrissebb felmérés eredménye szerint már kevesebb IT vezető véli úgy, hogy a gyenge éves eredmények miatt csak kisebb mértékben lehet növelni az informatikai költségvetést" - mondta Ed Yardeni, a Prudental Equity Group befektetésekkel foglalkozó elemzője. "2004-ben a növekvő nyereség az IT költségvetés bővítését fogja eredményezni a társaságok többségénél" - tette hozzá a szakértő.

Az elemzők szerint az Egyesült Államok mellett Európában is hasonló tendenciára lehet számítani. Mint Mike Lynch, a brit Autonomy vezérigazgatója elmondta, az idei évben az IT kiadások minden bizonnyal növekedni fognak, de a továbbra is szűkös költségvetési keretek miatt egyelőre csak kisebb mértékben. "Úgy tűnik, mérsékelt fellendülésre lehet számítani az idei évben. A társaságok kismértékben növelik IT beruházásaikat, de igyekeznek alacsonyan tartani költségvetési kereteiket, hogy legyen mozgásterük, ha a fellendülés lassabb lenne a vártnál" - tette hozzá Lynch.

Ami az új technológiákat illeti, többek között a Wi-Fi drótnélküli hálózati technológia jelentős mértékű térhódítása várható a cégek körében. Lynch szerint azonban kérdéses, hogy ezekből az új technológiákból mely társaságok tudnak majd hasznot húzni.

A szoftverpiacon a szakértő a konszolidáció folytatódására számít. Elmondása szerint a 2004-es évet várhatóan kevesebb, de erőteljesebb képviselő fogja uralni, miközben a veszteséges cégek eltűnnek a piacról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!