Spencer

Mi történt a memóriapiacon 2003-ban?

A Semico Research piackutató cég nyilvánosságra hozta a memóriapiac 2003-ra vonatkozó előzetes eredményeit, melyből többek közt kiderül, hogy a DRAM (Dynamic Random Access Memory) memóriachipek piaca idén közel 8 százalékkal növekedett, a szektor néhány nagyobb gyártója pedig a piac több mint 80 százalékát uralja.

A memóriák gyártásával foglalkozó vállalatok közül egyértelműen az Infineon Technology számára volt a legsikeresebb a 2003-as esztendő, ugyanis a cég idén jelentős mértékben növelte piaci részesedését és újra nyereségessé tudott válni. Összehasonlításképp, míg az Infineon Technology 2002-ben 5 százalékos, addig idén már nem kevesebb mint 17,2 százalékos piacrészt tudhatott magáénak.

Az Infineon Technology idén nagyon jó eredményeket könyvelhetett el, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a vállalat nagy hangsúlyt fektetett a 300 milliméteres átmérővel rendelkező szilíciumszeletekből történő költséghatékony gyártásra, jelentős mennyiségű high-end kategóriás, DDR333-as, illetve DDR400-as terméket dobott piacra és a DRAM piac több alszegmensében is megfelelő módon képviseltette magát - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Matthew Godfrey, a Semico Research egyik vezető elemzője.

A világ elsőszámú memóriagyártójaként nyilvántartott Samsung Electronics piaci részesedése az elmúlt 12 hónapban 30,8 százalékról 28,6 százalékra csökkent, azonban szakértők szerint a dél-koreai vállalat vezetőinek emiatt nem kell túlságosan aggódniuk. Tudni kell, hogy 2003-ban a Samsung Electronics számos DRAM gyártósorát átállította flashmemóriák gyártására, ennek megfelelően a vállalat DRAM piaci részesedése csökkent, flashmemória piaci részesedése viszont növekedett. A második helyezett Micron Technology piacrésze jelenleg is éppúgy 17,2 százalékra tehető, mint egy évvel ezelőtt, a harmadik helyezett Infineon Technology piaci részesedése pedig a fentebb említettek szerint 5 százalékról 17,2 százalékra növekedett. A negyedik helyet a Hynix Semiconductor birtokolja, mely gyártó piacrésze 13 százalékról 15,9 százalékra növekedett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Darth Sith #1
    nem rossz.