Berta Sándor

Még könnyű eltévedni a német virtuális hivatalokban

Minden tíz német állampolgárból kilenc szeretné a hivatalos ügyeit lehetőleg online módon intézni. Németországban ugyan egyre inkább megvalósul az E-Government, vagyis az Elektronikus Kormányzati Program, ám még korántsem tökéletes. Amint az a SirValUse Consulting nevű cég felméréséből kiderül, az attraktív és a felhasználóbarát kezelőfelületek ugyanakkor még igencsak hiányoznak a megvalósult honlapokról.

A vállalat szakemberei a felmérés során 50 német nagyváros e-kormányzati portálját keresték fel és vizsgálták meg. Az eredmény: az 50 legnagyobb német városban például egy egyszerű lakásbejelentési adatlap megtalálásához átlagosan több mint három kattintás szükséges. A kutatók a legrosszabb véleménnyel Chemnitz városának e-kormányzati portáljának használhatóságáról, illetve használhatatlanságáról voltak, e honlapon ugyanis a feladat elvégzéséhez hat klikkelésre van szükség. Ez a precíz és a tökéletességre törekvő Németországban bizony abszolút felhasználóbarátság, csak éppen negatív előjellel.

A felmérésből egyébként kiderül az is, hogy a német polgárok egynegyede a világhálón is felkeresi városa polgármesteri hivatalát, ugyanakkor közülük csupán nyolc százalék használja az "online nyomtatványokat". Ugyan az 50 város 94 százalékában kínálnak a hivatalok ilyen dokumentumokat, de sok felhasználót zavar például, hogy ezek a digitális formulák nem férnek fel egy képernyőre, ezért kitöltésük meglehetősen macerás és időigényes.

Szintén komoly hátrány, hogy hiába töltik ki az emberek a digitális nyomtatványokat, ezzel még nem spórolják meg a hagyományos papír nyomtatványok kitöltését vagy az utat a hivatalokba. Az e-kormányzat sikerességéhez ki kell javítani ezeket a hibákat, növelni kell a felhasználóbarátságot és az is elengedhetetlen, hogy a digitális aláírás nagyobb népszerűségre tegyen szert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • traXion #2
    LoL "egérkattintás" bazdmeg :)))
  • Darth Sith #1
    hát még kicsit bugos.. :)