Spencer

Microsoft: képtelenség lépést tartani az alvilággal

A számítógépes vírusok készítői, illetve a szoftverkalózok még mindig egy lépéssel előrébb járnak, mint a hatóságok, és ez ebben az esztendőben a világgazdaságnak megközelítőleg 13 milliárd dollárjába került, nyilatkozta a Microsoft egyik vezetője.

David Finn, a Microsoft európai, közel-keleti és afrikai digitális integritás részlegének igazgatója elmondta, hogy a számítógépes bűnözés gócpontjai az Egyesült Államokból és Nyugat-Európából szépen lassan Paraguayba, Kolumbiába és Ukrajnába tevődnek át. Emellett természetesen Ázsiában is él és virágzik a PC-s alvilág, még pedig elsősorban a következő országokban: Vietnám, Makaó, Mianmar, Indonézia, Malájzia, Thaiföld. "Képtelenek vagyunk lépést tartani az alvilággal, a számítógépes bűnözők előnye ráadásul nem is kevés. Sajnos közülük csak nagyon kevesen kerülnek börtönbe" - mondta Finn.


A Business Week üzleti lap adataira hivatkozva Finn elmondta, hogy a Blasterhez, illetve a Sobighoz hasonló férgek évente több milliárd dollárnyi kárt okoznak azzal, hogy kiiktatják a működésből az egyes számítógépes rendszereket, illetve, hogy komoly extra forgalommal terhelik le az internetet. Egyes felmérések szerint a nagyobb vállalatok világszerte évente mintegy 3,8 milliárd dollárt fordítanak arra, hogy számítógépeiket megvédjék a különböző vírusok támadásaitól.

Finn szerint sem a jogi szakemberek, sem a bűnüldöző szervek nem képesek megfelelően fellépni a számítógépes bűnözők ellen, akik évről évre egyre nagyobb károkat okoznak. Összehasonlításképp, míg két évvel ezelőtt mintegy 1,75 millió darab hamisított Microsoft szoftvert találtak a hatóságok, addig az idei esztendőben már több mint négymilliót, és semmi remény nincs arra, hogy a közeljövőben változna ez a szomorú tendencia. Feltételezések szerint a szoftverek hamisításával foglalkozók körülbelül 900 százalékos haszonkulccsal dolgoznak, vagyis ezek alapján elmondható, hogy sokkal inkább érdemesebb ezzel, mintsem például kábítószer-kereskedelemmel foglalkozni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lola. #51
    az kéne csak, hogy azt előlről végig elolvassam...
    Ha valakinek van bizonyitéka (hogy egy fórumon ezt állitják az nem bizonyiték. bár én még ezen a forumon egyetlen sorban nem láttam leirva, hogy a bsa volna a felperes) az hozza nyilvánosságra, igen kellemetlenül fogja a bsa-t érinteni. Ha pedig nincs, akkor nincs miről beszélni. Ezen kivül ismét leirnám itt egy warez cd terjesztő társaságról volt szó, őket nyugodtan perelhette a bsa a legkevésbé sem mondd ellent a nyilatkozataiknak vagy amit én mondtam. Hogy ezen kivül a rendőrség elkapta a vásárlóikat annak vajmi kevés köze van a bsa-hoz, ez már a rendőrség belügye.
    Amennyiben erre cáfolatod van - akár csak a fórumból is - azt szivesen meghallgatom. (félreértések elkerülése végett: a bsa a vásárlókat perelte be)
  • Lola. #48
    mint emlitettem magánembernél az a kérdés, hogy kisfelhasználó vagy terjesztő.
    Én az előbbiről beszéltem, hogy az nem fordulhat elő, hogy a bsa ilyen magánszemélyeket bántson.
    Ha neked mégis van ilyenről tudomásod azt nyugodtan nyilvánosságra lehetne hozni, ugyanis nem egy ennek ellentmondó hivatalos nyilatkozata van a bsa magyarországnak és vezetőinek.
    De hogy ilyen létezne (és valaki ne hozná nyilvánosságra) azt erősen kétlem.
  • Lola. #45
    "A BSA számtalan magánembert perelt be!"

    Köszi igy már látom... :))
    De én inkább a hivatalos nyilatkozatoknak hiszek...
    Nincs kedvem 2000 hozzászólást elolvasni, de amennyit kivettem a fórumból itt egy warez cdket pénzért áruló társaságot buktattak meg (bsa segitségével vagy anélkül, nem derült ki, nem is érdekes) majd a rendőrök szépen felgönygyölitve a szálakat eljutottak pár megrendelőhöz.

    Akkor hol is perelt be "végfelhasználói" magánembereket a bsa?

    Hozzátenném - nem először - a bsa senkit nem perel be. Ő legfeljebb alapos gyanu esetén értesiti a _gyanúról_ a rendőrséget amely saját hatáskörében kivizsgálja az esetet és törvényszegés esetén az ügyészség perel minden megy a megszokott szálon ami egy bűntény esetén mehet, a bsa-nak ehhez semmi köze...
  • Cat #44
    de hogy biztosan lásd:
    A BSA számtalan magánembert perelt be!
  • Cat #43
    ne azt nézd hogy mit mond a BSA!!! az hogy mit nyilatkozik és mit tesz az két külön dolog!!! ha fel akarsz világosodni, lesd meg ezt a topikot: http://www.supergamez.hu/listazas.php3?id=949523810
  • Lola. #41
    esetleg, ha elolvasnád amit irtam, és amit beidéztem nem kérdeznél hülyeséget...
    gyk: #36 második fele.
  • Lola. #38
    "Ázsiában nagyon kevés pénzt keresnek az emberek."

    Ne a rizsföldeken gürcölőkre gondoljunk, hanem az it szektorban dolgozókról, mert ők azért meg tudnák venni, ha otthonra nem is, hát a cégeknél biztosan.
  • Lola. #36
    "a bsa pont hogy a kisemberekkel foglalkozik, mivel a nagyokat nem tudja megfogni!"

    legalább vedd a fáradságot, hogy utánanézel egy kicsit mielőtt ilyen butaságokat állitasz mérhetetlen magabisztossággal...
    A bsa sosem foglalkozott magán emberekkel.
    Ezen kivül benne van a hivatalos nyilatkozatukban is, de ha ez kevés olvasd el pl. az origo vendégszobájában volt interjú a
    bsa magyarországi főtitkárával, ő valószinűleg tudja, hogy mivel is foglalkoznak.
    Ime pár idézet a cikkből (http://origo.hu/vendegszoba/20021218nemkutat.html)


    A felsőoktatási intézményekben is terveznek ellenőrzéseket tartani? Én személy szerint nem láttam még egyetemet, ahol csak legális szoftvert alkalmaznának. (jozsi_huffnager)

    Sebők Erzsébet: A költségvetési intézmények sem szerepelnek a BSA célkeresztjében, így a felsőoktatási intézmények sem.

    Tudomásom szerint számos kollégiumban folytak razziák, amelyek során kalózszoftverek után kutattak. Ezek szerint ezekhez semmi köze a BSA-nek? (A_Grincs)

    Sebők Erzsébet: Ezek az ügyek nem a BSA feljelentése alapján indultak, feltehetően a rendőrség hivatalból indította ezeket.

    De talán a legnyégesebb nyilatkozat:

    A BSA kiket próbál lefülelni? Azokat, akik 1-2 játékprogramot otthon kipróbálnak, vagy azokat, akik terjesztik? Mi a két bűn, ha annak nevezzük, közti különbség ? (ostroml)

    Sebők Erzsébet: A BSA magánfelhasználókkal kapcsolatos ügyet soha nem indított és nem is fog a jövőben sem. Kizárólag a gazdasági társaságok mint felhasználók, illetve a nagy illegális terjesztők ellen lépünk fel.

    Azt hiszem a témát lezárhatjuk...
  • Cat #35
    nyilván annak az ösztönzésére van, hogy ha használni akarod a forumot akkor regisztrálj, a saját érdekedben is
  • Cat #34
    ez egyszerüen nem igaz
    a bsa pont hogy a kisemberekkel foglalkozik, mivel a nagyokat nem tudja megfogni!