SG.hu·

Gelsinger: 100 watt fogyasztás elfogadható egy asztali processzortól

Pat Gelsinger, az Intel technikai igazgatója a Prescott fogyasztási adatainak ismertetését nélkülözve arról beszélt az IDF-en, hogy 100 watt fogyasztás elfogadható érték egy asztali processzortól.

A héten megrendezett IDF konferencián Gelsinger nem erősítette meg azokat a korábbi híreket, amelyek szerint az első Prescott változat 103 wattot fogyaszt, de általánosságban arról beszélt, hogy 100 watt körüli fogyasztás elfogadható egy asztali chiptől: "100 watt egy asztali chiptől rendben van" - mondta a vezető megerősítve ezzel a korábbi híreket.

A Northwood Pentium 4-es processzorok jelenleg mintegy 85 wattot fogyasztanak, ami azt jelenti, hogy a Prescott ezen chipeknél is hozzávetőleg 20 wattal nagyobb teljesítményt fog hővé alakítani. Ez pedig már meglehetősen komoly hűtőrendszer alkalmazását vetíti előre, ami az áramfogyasztásra, a költségekre, és a zajszintre sem lesz jótékony hatással.

"Amikor átállsz egy új chipgyártási eljárásra, azonos órajel mellett kisebb tápfeszültséget alkalmazhatsz, ami csökkenti a fogyasztást. A fejlettebb gyártástechnológia azonban lehetővé teszi, hogy ugyanarra a lapkaméretre jóval több tranzisztort építs, amit kihasználva a fogyasztás végsősoron mégis megemelkedik" - mondta Gelsinger az Intel Developer Forumon hozzátéve, hogy természetesen az órajel is tovább növekedik, amely szintén növeli a fogyasztást.

Gelsinger szerint az egyre csökkenő csíkszélességgel problémákat kezd okozni az áramszivárgás is. A rendkívül vékony szigetelőrétegek mellett rohamosan nő az áramszivárgás, így a korábban "ingyen" elért fogyasztáscsökkenés fenntartásáért a 90 nm-es csíkszélességre való átállásnál már keményen meg kellett küzdeniük a kutatóknak.

A processzorok fogyasztását növelő áramszivárgás a 65 nm-es gyártási eljárás esetében még nagyobb problémát fog jelenteni, közölte a vezető, aki szerint az Intel azonban egy széleskörű programot indított a chipek fogyasztásának csökkentése érdekében.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Power2003. 09. 18.. 07:43||#45
"már megbocsássatok, de hol érdekelje az Intelt hogy ha megvesznek tõle ötmillió processzort, akkor mivel sokat fogyaszanak, fel kell építeni még egy erõmûvet? "

Az látjuk, hogy nem érdekli és ez a baj.

"nemértelek titeket; a kinaiak növekvõ energiaéhsége miatt aggodtok amikor a processzorok fogyasztásáról van szó... ilyen erõvel a távol kelet növekvõ motorizációja sokkal nagyobb probléma"

Csakhogy nem mondhatod a kínaiaknak, hogy lassítsanak, ha közben magad is egyre több energiát fogyasztasz.
© Cat2003. 09. 18.. 00:42||#44
már megbocsássatok, de hol érdekelje az Intelt hogy ha megvesznek tõle ötmillió processzort, akkor mivel sokat fogyaszanak, fel kell építeni még egy erõmûvet? Hol érdekli ez a processzorgyártot? ha jó a proci, megveszik, ha a fogyasztása miatt nem fogják megvenni, akkor modosít, vagy aztmondja vedd meg a gyengébb, de minimális fogyasztásu laptopprociját

nemértelek titeket; a kinaiak növekvõ energiaéhsége miatt aggodtok amikor a processzorok fogyasztásáról van szó... ilyen erõvel a távol kelet növekvõ motorizációja sokkal nagyobb probléma 😄
© Power2003. 09. 17.. 10:47||#35
Errõl van szó.
A technikai fejlõdésével nem az egyre több fogyasztás felé kellene haladni, hanem pont fordítva.
És lehet is pl. intel PentiumM - 1GHz, 9W
Azonos technológia, tized akkora fogyasztás, fele akkora számítási teljesítmény, mint egy 3,2-es P4.
© Power2003. 09. 17.. 07:50||#30
És itt nem a te fogyasztásodra kell gondolni, hanem mondjuk 200+ millió gépre, napi 8+ óra fogyasztással.
Ilyen nagyságrendnél már egyáltalán nem mindegy, hogy mennyi TWh évente.
© Power2003. 09. 17.. 07:48||#29
Persze például 10 rendering...
© gz_82003. 09. 16.. 23:10||#22
URL-ként beszúrva még többen megnéznék!
© Frank992003. 09. 16.. 20:15||#17
maximális terhelésen lehet fogyasztanak ennyit.
DE NEM MENNEK MAXON EGÉSZ NAP......

© Benedekco2003. 09. 16.. 20:04||#16
hülyeségeket én is tudok mmondani!
pl.: 20Liter fogyasztás elfogadható egy személy gépjármûtõl
© Power2003. 09. 16.. 17:09||#14
És szerinted ez jó???
© Power2003. 09. 16.. 17:08||#13
Magyarázzuk a bizonyítványt tipikus esete.