JohnnyCage

A SUN lehetőséget lát Kína tervében

A SUN Microsystems szerint a társaság számára kedvező lépés volt a kínai kormány részéről, hogy számos területről kizárta a külföldi szoftvereket a hazai megoldások támogatása érdekében.

John Gage, a SUN egyik vezető kutatója úgy véli, a kínai kormány azon rendelete, amely szerint a jövőben alternatív, illetve hazai fejlesztésű szoftvereket kell majd alkalmazni számos kormányintézményben és állami szervezetben, a Microsoft dominancia végét jelentheti az országban.

"Mivel Kína úgy döntött, hogy kitiltja azokat a szoftvereket, amelyeket nem az országban fejlesztettek ki, vagyis röviden annyit mondott 'Viszlát Microsoft', megnyílt az út a Linux, illetve a StarOffice előtt" - mondta Gage egy malájziai konferencián.

A világ harmadik legnagyobb szervergyártójaként ismert SUN az elmúlt hónapban jelentette be, hogy a közeljövőben megduplázza pekingi szoftverfejlesztő központjának létszámát, amelyben így hozzávetőleg 300 kínai fejlesztő fog dolgozni. "Kína egy rendkívül fontos fejlődő piac számunkra" - mondta Gage.

Kína az elmúlt héten beleegyezett, hogy Japánnal és Dél-Koreával közösen egy alternatív operációs rendszert fejlesszen ki a Microsoft Windows helyett. Elemzők szerint a kínai kormány nem csak a Microsoft dominanciája miatt aggódik, de nagyobb felügyeletet szeretne bizalmas állami információi fölött is.

A Kína által támogatott szabadforrású megoldások, mint például a Linux lehetővé teszik a programkódok módosítását, a szoftver testre szabását. A Microsoft szerint az érintett ázsiai országok szervezett fellépése a társaság ellen szemben áll a szabad piaci verseny követelményeivel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Turmoil #4
    "A Microsoft szerint az érintett ázsiai országok szervezett fellépése a társaság ellen szemben áll a szabad piaci verseny követelményeivel." - Ez annyire tetszik:))) Ha valaki nem MS terméket választ, mindegy, hogy milyen formában, az már nem versenyszerű:PPP Mondhatnám cö-cö:)
  • gz8 #1
    Where the sun burns red :-)