Spencer

Egyre több az idősebb és női számítógépes játékos

Egy most nyilvánosságra hozott tanulmány rávilágít arra, hogy téves azon vélekedés, miszerint a számítógépes játékok csak a tizenéves fiúk körében népszerűek, ugyanis a számítógépes játékosok átlag életkora az utóbbi időkben huszonkilenc esztendőre emelkedett, illetve a tizennyolc évnél idősebb játékosok körében rendkívül nagy a nők aránya.

Az Entertainment Software Association munkatársai által készített tanulmányból kiderül, hogy a játékszoftverek használói között huszonhat százalékos a tizennyolc éves, illetve annál idősebb nők aránya, miközben a hat-tizenhét éves fiúk aránya mindössze huszonegy százalék. A kutatók felhívják a figyelmet arra, hogy a közhiedelemmel ellentétben játékszoftverekkel ma már nemcsak fiúgyermekek játszanak besötétített ablakú szobáikban, hanem egyre több nő és idősebb férfi is örömét leli a számítógépes szoftverekkel történő kikapcsolódásban.

Az Entertainment Software Association-féle tanulmány kitér arra, hogy az említett trendnek megfelelően a számítógépes játékosok körében ma már mintegy tizenhét százalékra tehető az ötven évnél idősebbek részaránya, ami jelentős növekedést jelent ahhoz képest, hogy alig három esztendővel ezelőtt ezen részarány még csak tizenhárom százalék volt. A jelentés készítői által végzett közvélemény kutatás alapján elmondható, hogy a játékosok körében a tizennyolc éves, illetve annál idősebb férfiak aránya a legnagyobb, egész pontosan harmincnyolc százalékos, ezenkívül pedig említésre méltó, hogy a hat-tizenhét év közötti lányok részaránya mintegy tizenkét százalékra tehető.

Az Entertainment Software Association szerint egy átlagos számítógépes játékos hetente mintegy hat és fél órát áldoz kedvenc hobbijának, míg a hat-tizenhét éves korosztályba tartozó fiúk hetente közel hét és fél órát töltenek el számítógépes játékaikkal. Ahogy egyébként növekszik az idősebb játékosok aránya, úgy nő az idősebb korosztályok számára szánt játékok aránya is, melyet jól szemléltet, hogy míg 2000-ben, illetve 2001-ben 8, illetve 9,9 százalék volt a "felnőtt játékok" piaci részesedése, addig a tavalyi esztendőben már megközelítőleg 13,2 százalék volt ugyanezen piacrész.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bil Ur Sag #12
    Érdekes statisztika. Előttem mondta már valaki hogy ez betudható annak, hogy a számítógépes generáció is kezd felnőni. Egyértelmű. Mind emellett, nézzen meg valaki egy Alan Wake, Uncharted, Splinter Cell, Gears Of War, Infamous játékokat. A karakterek szinte lemásznak a monitorról/TV-ről, a sztorik sok esetben megfelelően vannak tálalva, ráadásul minden úgy és akkor történik ahogyan mi szeretnénk. A mai játékok nem holmi felismerhetetlen grafikai elemek halmazát tartalmazó valamik, hanem sok esetben szinte a realizmus és az élethűség lemászik a képernyőről. A mai világban rengetegen vannak szerintem akik az igényesebb, profi játékokat simán felcserélik a filmes élményekre. Az utolsó bejegyzés közel 8 éves, a legutolsó információim szerint az idősebb játékosok száma, átlagéletkora azóta is növekedett. De nincs is ezzel semmi baj. Főleg akkor ha ez mellett mindenki teljes értékű, szociális életet tud élni, figyelembe véve a fontossági sorrendeket. Család, barátok, munka, sport, kirándulás, stb. Azt hiszem ebbe a sorba bőven beilleszthető a pc/konzolon való játék is. Hiszen szabadidőnket úgy töltjük el ahogyan akarjuk. A lényeg a szórakozás és kikapcsolódás. Tehetjük ezt egy konzol előtt, vagy egy füstös kocsma mélyén is. Embere válogatja.
  • Mice #11
    Már miért ne játszhatnának? Szerintem pont amiatt, hogy teljesen mással foglalkozva nőttek fel pont ettől érdekes ha egy adott szituban teljesen mást látnak meg mondjuk egy csatamezőn. Ha kreatívak és jól játszanak akkor nem mi a baj. Az, hogy a java része tényleg nem tud játszani és nem úgy használja mint a nagy átlag, az szerintem csak egy állapot. Lükék a másik oldalon is vannak.

    Szerintem hülye egy felfogás, hogy csak a porszipacs meg a fakanál kell a kezükbe.

  • AtisH #10
    Nálam is nyomná az asszony a gamékat (Sims, AOE, Quake), de nem tettem fel őket. Még szerencse, hogy az újabbakat nem ismeri. Egyenlőre marad neki a net.
    Ráadásul a gyerekek is kezdenek érdeklődni... Lassan kell vennem még egy gépet. Igaz akkor meg hálóban nyomnák... Meg nincs is elég hely.
    Sehogy sem jó!
    Inkább veszek egy laptop-ot és betelepedek a wc-re. Ott talán nyugtom lesz...
  • [HUN]PAStheLoD #9
    lol :)

    még csak az kéne hogy anyám is jáccana... persze és akkor én mikor??
  • mad mind #3
    Anyám is állandóan Wizardry 8-azik, már az agyamra megy.:)
  • Yfel #2
    Ha nekem annyi időm lenne akkor sem játékkal tölteném :o)