JohnnyCage

A Gartner a DRAM-piac fellendülésére számít

A Gartner Dataquest piackutató cég a DRAM eladások 35 százalékos növekedésére számít a jelenlegi, harmadik negyedévben, elsősorban a tradícionálisan erőteljes iskolakezdési vásárlószezonnak köszönhetően.

A DRAM memóriachipek és -modulok eladásai a harmadik negyedévben rendszerint jelentősen megemelkednek az év első felének eredményéhez képest, az idei növekedés a Gartner Dataquest elemzői szerint azonban még a szokásosnál is erőteljesebb lesz. Ennek oka a társaság szerint az Intel új i865 és i875, valamint a legújabb i848 chipkészlete által gerjesztett keresletben keresendő, és elsősorban a DDR-SDRAM változatokra terjed ki.

A napokban a dél-koreai Hynix Semiconductor is arról számot be, hogy a chipóriás által kiadott új chipkészletek jelentősen fellendítették a piacot, és a DRAM kereslet növekedését eredményezték. Szintén a kereslet növekedésére utal a memóriaárak utóbbi hónapokban tapasztalt áremelkedése.

A vezető PC-gyártók az utóbbi időben a korábbinál több memória beépítésével igyekeztek még vonzóbbá tenni számítógépeiket a vásárlók számára, amely jelentősen növelte a DRAM chipek felhasználását.

A Gartner előjelzése szerint a harmadik negyedéves DRAM eladások elérik az 5,03 milliárd dollárt, amely 35 százalékos növekedést jelentene a második negyedév 3,72 milliárd dolláros összbevételéhez képest.

A DRAM-gyártók hosszútávú beruházásainak idei évre eső része mintegy 8 százalékkal fog emelkedni a tavalyi évhez képest. Ez mintegy 29,9 milliárd dollár értékű beruházást jelent a DRAM memóriák készítését és tesztelését végző gyárakba. 2002-ben 27,7 milliárd, 2001-ben pedig 44,68 milliárd dollárt költöttek a társaságok a DRAM gyártósorok fejlesztésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!