Spencer

A Media Center projekt meghódítja a világot

A Microsoft bejelentette, hogy a Media Center nevezetű személyi számítógépes szórakoztató központ szoftvert a világ számos pontján, így többek közt Kínában, Japánban, Németországban, Franciaországban, valamint az Egyesült Királyságban is elérhetővé kívánja tenni.

A vállalat munkatársai elmondták, hogy a világ ezen régióiban eddig elsősorban azért nem volt jelen a Media Center szoftver, mert nem voltak hozzáférhetők a megfelelő televíziós programlisták, vagyis emiatt az eddigiekben nem lehetett volna tökéletesen kiaknázni a program nyújtotta digitális videós lehetőségeket. A Media Center szoftver, illetve a köré épülő Media Center személyi számítógépek eddig csak az Egyesült Államokban, Kanadában és Dél-Koreában voltak megvásárolhatók.

A Media Center PC-k lelke nem más, mint egy számos változtatáson és optimalizáción átesett Windows XP operációs rendszer, mely speciális felhasználói interfésze révén lehetővé teszi, hogy akár egy távoli fotelből is könnyedén nézhessük át digitális fényképeinket, hogy videózzunk, vagy, hogy éppen televíziót nézzünk. A Microsoft munkatársai érdekes módon eddig egyetlen egyszer sem nyilatkoztak a Media Center projekt sikerességét, illetve az eladott Media Center PC-k darabszámát illetően. Roger Kay, az IDC piackutató cég vezető elemzője mindenesetre úgy vélekedik, hogy a redmondi mamutcég az elmúlt időkben több tíz ezer Media Center PC-t hozott forgalomba.

A világon elsőként tavaly októberben a Hewlett-Packard kínálatában tűntek fel Media Center személyi számítógépek, ezt követően pedig többek közt a Samsung, az Alienware, valamint a Gateway termékskálájában is felbukkantak az első ilyen újfajta PC-k. Említésre méltó, hogy a Toshiba idén júniusban egy Media Center operációs rendszerrel felvértezett hordozható számítógéppel is előrukkolt, melynek azóta egy 17 colos képátlójú kijelzővel szerelt változata is megjelent a kereskedelmi forgalomban.

Fujitsu és NEC Media Center PC-kkel Japánban, Packard Bell gyártmányú Media Center PC-kkel Franciaországban, Németországban, valamint az Egyesült Királyságban találkozhatunk majd, a Hewlett-Packard pedig Franciaországban, Németországban, az Egyesült Királyságban és Kínában tervezi ezen újfajta, szórakoztató központ számítógépeinek piaci bevezetését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [HUN]PAStheLoD #1
    ok! nekem elég a dizájn center!