SG.hu·

A videójátékok görögországi tilalma EU irányelvekbe ütközik

Az Európai Unió irányelveivel és elvárásaival ellentétes az a tavaly hozott görög törvény, amely gyakorlatilag az egész ország területéről kitiltja az elektronikus játékokat.

Bizonyára mindenki emlékszik arra a tavalyi botrányra, melyben a görög kormány betiltott minden játékot futattni képes elektronikus eszközt vagy szoftvert. Az Európai Unió tegnap figyelmeztetést adott ki Görögország számára, amelyben az Unió törvényhozó szerve értesíti az ország kormányát, hogy a tavaly júliusban meghozott törvény, amely tiltja az elektronikus (és többek között számítógépes) játékok használatát minden magán- és közterületen, kivéve a kaszinókat, számos ponton ütközik az uniós feltételrendszerrel, amely előírja a termékek és szolgáltatások szabad kereskedelmét.

A törvény célja a görög kormány szerint az illegális szerencsejáték visszaszorítása az országban.

Görögország egyébként már azzal megszegte az Európai Uniós szabályokat, hogy nem értesítette az uniós vezetőket a tervezetről még akkor, amikor az csak előzetes vázlatként létezett.

A görög kormánynak elküldött tavaly októberi EU értesítés szerint a tilalom megakadályozza, hogy az elektronikus játékra alkalmas termékek bejussanak az országba, amely szemben áll az uniós egyezményekkel, amelyek előírják a termékek tagországok közötti szabad áramlását. A kedden kiadott közlemény szerint az Európai Uniónak "számos további területen is komoly kétségei merültek fel a törvény uniós egyezményekkel való kompatibilitását illetően".

Az Európai Unió ezért a közeljövőben korlátozásokat tervez bevezetni Görögország ellen.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Benedekco2003. 07. 25.. 01:27||#19
és ha WC-zés után nem mosok kezet akkor jön majd a villamos szék?
mi az a demokrácia?
© mireez2003. 07. 24.. 20:53||#16
"A görög kormánynak elküldött tavaly októberi EU értesítés szerint a tilalom megakadályozza, hogy az !!! elektronikus játékra alkalmas termékek bejussanak az országba !!!,..."

Nah, minden számítógépet kitiltanak "Görögiából"... Megint cserépszavazás lesz:-DD
© Yfel2003. 07. 24.. 17:21||#14
Helyes :o)

Y
© Hmuda2003. 07. 24.. 16:58||#13
Már két héttel a kihirdetése után törölve lett. Kb egy éve. 😛
© Yfel2003. 07. 24.. 16:38||#12
görög kormány betiltott minden játékot futattni képes elektronikus eszközt vagy szoftvert.

Remélem ez csak félrefordítás mert akkor ezek szerint be vannak tiltva a mobiltelefonok, számítógépek (minden OS képes játékokat futtatni), PDA-k, gameboyok (nehogy az 5évesek illegálisan szerencsejátékozzanak :o) ) meg amúgy minden amire egy országnak szüksége van, hogy ne essen vissza a kõkorszakba :o)

Én nem értem, hogy senkinek nem volt annyi esze, hogy elõrelássa azt az õrületet amit ez hozni fog.

Arról nem is beszélve, hogy akkor most a kormányuk is illegálisan használ minden számítógépet... remélem le is csuknak mindenkit 😄 (legalábbis azokat akiknek közük volt a törvényhez... meg az elfogadásához)

Én egyébként kizárnám õket az EU-ból ha nem törlik a törvényt.
© Rockety2003. 07. 24.. 15:22||#10
lassan nem játszhat senki a saját mütyörjével lol
© Lazarus2003. 07. 24.. 14:14||#9
Jövõre betiltják a mobiltelefont 😄
© Cat2003. 07. 24.. 14:13||#8
elég lassan örölnek a bürökrácia malmai
© silanor2003. 07. 24.. 12:47||#6
Es mi van a mobil java jatekokkal? 😊
© I.C.ram2003. 07. 24.. 04:45||#2
Jól megszívták a görögök 😄 Nem elég, hogy az egész nép utálja a vezõket a tavalyi törvény miatt, de még most emiatt a korlátozás miatt is gyülölheti a nép a veztõket 😄 Attól félek, hogy a magyar politika is fog ilyen faszságoakt elkövetni.