JohnnyCage

Visszaestek a játékszoftver eladások

A játékszoftverek eladásai az elmúlt hónapban jelentős visszaesést mutattak az Egyesült Államokban, ahol júniusban mintegy 9 százalékkal kevesebb játékot vásároltak a felhasználók, mint egy évvel korábban.

Elemzők hétfői közleménye szerint a júniusi játékprogram eladások 9 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábban regisztrált eredményhez képest az Egyesült Államokban. A szakértők szerint a visszaesés elsősorban a tavalyinál kevesebb sikervárományos játék megjelenésére, illetve az idei évben elmaradó jelentős játékkonzol árcsökkentésekre vezethető vissza.

A gyengülő játékprogram eladások híre tovább nehezíti a játékkiadók dolgát, miután a közelmúltban elterjedt a hír, hogy az Amerikai Tőzsdefelügyelet (SEC) széleskörű vizsgálatot indított a társaságok elszámolási gyakorlatának ellenőrzésére. A legtöbb játékkiadó részvényárfolyama jelentősen csökkent a vizsgálatról szóló hírek elterjedését követően.

Az elemzők szeint a gyengülő eladások, valamint a növekvő befektetői bizalmatlanság együtt jelentős hatást gyakorolhatnak a konzolgyártókra, hogy újabb árcsökkentésekkel lendítsék fel a játékszoftverek eladásait.

A Sony PlayStation 2, Microsoft Xbox, és Nintendo GameCube játékkonzolok eladásai egyaránt jelentősen csökkentek az elmúlt hónapban az egy évvel korábbi eredményekhez képest. 2002 májusában a Sony és a Microsoft egyaránt 100 dollárral csökkentette játékkonzoljának árát, miközben a Nintendo GameCube 50 dollárral lett olcsóbb.

Az idei évben a PS2 és az Xbox 20 dollárral lett olcsóbb, a GameCube ára pedig nem változott.

"Úgy véljük, az eladási mutatók alakulása egyre inkább egy újabb árcsökkentést tesz szükségessé az év hátralévő részében, mivel a gyártók mindenképpen el szeretnék érni az előjelzett felhasználói tábort" - mondta Edward Williams, a Harris Nesbitt Gerard elemzője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Frank99 #23
    pá-pá...
  • Frank99 #22
    nagyon tetszik a Star Trek: Elite Force 2.
    végignyomtam néhány este.
    sosem játszanám újra végig, mert már ISMEREM.
    12.990 a cdgalaxis-nál.
    nem qva sok ez egy shoot-em up-ért?

    dehogynem.

    ha a zsaruk meg olvassák esetleg, iso-ból nyomtam, tiszta XP alól, és azóta töröltem, és a full registry-t is.

    :-)))
  • Cat #20
    a tescositás (szines doboz, könyvecske) minimális árat jelentene költségben, sőt, egy csomó dolog kötelező elvileg (pl. magyar nyelvu használati utmutató)

    1es ötlet érdekes, de ahhoz sem kellene elméletben több cd, csak többfelhasználós liszensz
  • HuAn82 #17
    "De képzeld el ha mindenki úgy gondolkozna mint te.A játék készitõknek nem lenne hasznuk.Így egyre kevesebb játék jelenne meg , majd végül egyse.De nem lenne drága ha mindenki rendesen megvenné. "-->Most ugye ezt nem gondoltad komolyan?!Szerinted ha mindenki legálisan jutna játékokhoz pl:a Microsoft,EA,stb..csökkentené az árakat?NAGY LÓ****T!Ez már valóban ipar és sz**nak a userek fejére.Egy német gyerköc a havi zsebpénzéből simán megvesz akár több játékot is!Nálunk meg min:2millió ember él létminimum alatt.Szóval le lehet szállni a magas lóról!A legtöbb ember itthon gépre gyűjt ezután is.
  • Cat #15
    a játékiparnak ugyanaz a baja mint a "zeneiparnak": hogy IPAR
  • Frank99 #11
    mert QVA kevés jó játék jelenik meg, és azis QVA drága, legalábbis a Mo-i viszonyokhoz képest..
  • Skynet #8
    Nanaaa ezaz amit nemkéne a warezre fogni...
    Ha megnézed az elmúlt pár évet baromira csökken a minőségi játékok száma egy adott évben...
    Ebben az évben is már eltelt fél év és kijött 4-5 frankó program,a többi mind zsák szar...Lehet hogy emiatt nem warezéket kéne ócsárolni..
    Picigabor elöbb gondolkoggyá jó;))
    Már csak amiatt is mert egy játék nállunk 10 guriga,kimész külföldre megkapod átszámítra HUF-ra olyan 5-7 gurigáért;)))
    Hja és ott még többet is keres egy átlagember...
    Arról nemis beszélve hogy megveszed 10 gurigáért aztán fél évre- 1 évre rá kijön vmelyik úőjság mellékletén 1500 forintért...Kössz:)))
    Elöbb gondolkozz aztán ugasd le a warezt...
  • HappyBoy #7
    Vagy ingyen lenne a game, de előtte, közben, banne, utána reklámok lennének.
  • Lazarus #2
    "Mar letolteni sincs kedvem a sok szemetet"
    Hát ezzel én is így vagyok
  • Zivos #1
    Elso :-).
    Vagy itt nem divat?
    Ha ilyen iranyba folytatodik a jatek fejlesztes, akkor ne csodalkozzanak. Mar letolteni sincs kedvem a sok szemetet, amit a kiadok jateknak neveznek. Inkabb az 1-2 lemezes shareware, vagy abandoned games. Igaz, hogy nem csillognak-villognak, de legalabb jatszhatoak.