Spencer

Összefogás a vezeték nélküli otthoni hálózatok kapcsán

A Microsoft, a Sony és számos egyéb nagy technológiai vállalat közös erőfeszítéseket kíván tenni annak érdekében, hogy a közeljövőben forgalomba kerülő termékeik - számítógépek, DVD-lejátszók, mobiltelefonok - minden további nélkül kommunikálni tudjanak egymással, még pedig otthoni vezeték nélküli hálózatokon keresztül.

A tizennyolc mamutcéget, így többek közt számítógépgyártókat, fogyasztói elektronikai gyártókat, valamint mobiltelefonos vállalatokat magába tömörítő Digital Home Working Group különböző források szerint a jövő héten kedden, San Francisco-ban jelenti majd be konkrét terveit, így például azt, hogy mely vezeték nélküli hálózati szabványt kívánja támogatni. Tudni lehet, hogy a már említett két cégen kívül többek közt a világ legnagyobb chipgyártójaként nyilvántartott Intel, az elsőszámú mobiltelefonos cég, a Nokia, valamint az egyik legnagyobb PC gyártó, a Hewlett-Packard is az érdekcsoportosulás tagjai közé tartozik.

"Tény, hogy egyre nagyobb szükség van olyan új alapszabályok lefektetésére, melyek révén a személyi számítógépek és a fogyasztói elektronikus eszközök könnyedén, és nem utolsó sorban vezetékek használata nélkül csatlakoztathatóak egymáshoz. Véleményem szerint mindenképp örvendetes, hogy a világ vezető technológiai cégei párbeszédet kívánnak folytatni egymással az üggyel kapcsolatban" - nyilatkozta Stephen Baker, az NPD Techworld piackutató cég egyik vezető elemzője.

A Digital Home Working Group tervei közé tartozik olyan vezeték nélküli otthoni hálózatok megalkotása, melyek működésüket tekintve lényegében ahhoz lennének hasonlatosak, ahogyan például manapság egy munkahelyen az alkalmazottak számítógépei között meg van osztva egy-egy nyomtató, vagy éppen szkenner. Ennek értelmében a jövőben lehetőség nyílna arra, hogy például a nappaliban elhelyezett hagyományos audio berendezésen is hallgathatók legyenek a dolgozószobában lévő személyi számítógépen tárolt digitális zenei felvételek, természetesen vezetékek használata nélkül. Tudni lehet, hogy a gyártók az ezen hálózati képességekkel rendelkező új termékeiket egy szabványos logóval kívánják majd ellátni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!