JohnnyCage

Folyamatosan bővül a drótnélküli hálózatok piaca

A drótnélküli hálózati eszközök piaca az év - egyébként tradícionálisan gyenge - első negyedévében is tovább növekedett, amely arra utal, hogy a szegmens nem vesztette el korábbi lendületét.

A Dell'Oro Group piackutató cég kedden kiadott jelentése szerint az idei év első negyedében a drótnélküli hálózati eszközök piaca mintegy 411 millió dollár volt, amely összbevétel 1 százalékkal múlta felül a 2002-es év utolsó negyedévében elért eredményt. Ami az eladott eszközök darabszámát illeti, a növekedés hozzávetőleg 6 százalék volt a megelőző negyedévhez képest.

A szegmens az év első három hónapjában jelentős lendületet kapott a 802.11g szabványra épülő eszközök megjelenéséből, amelyek a 802.11b megoldások által is alkalmazott 2,4 GHz-es frekvenciatartományt használják, kompatibilisek azokkal, ugyanakkor jóval nagyobb, 54 mbps adatátviteli sebességre képesek. Az új, 802.11g megoldások az eladott eszközök 17 százalékát tették ki a január - március időszakban.

"Az első negyedév általában visszaesést szokott hozni" - mondta Greg Collins, a Dell'Oro Group igazgatója hozzátéve, hogy a legerősebb időszak általában az év vége. 2002 első negyedévében az eladások 3 százalékkal csökkentek a megelőző három hónapos időszakhoz képest.

Az új 802.11g eszközök rövidtávú eladásai egyelőre meglehetősen bizonytalanok, mivel a technológia várhatóan csak a nyár folyamán válik szabvánnyá. "Az idei év kérdése az, hogy a 802.11g megoldások hogyan fognak hatni a 802.11b piacára, és miként fog megvalósulni az új technológia szabványosítása" - mondta Collins.

A Dell'Oro Group előjelzése szerint a vezetéknélküli hálózatok piaca az idei évben mintegy 1,9 milliárd dollárt fog kitenni, amely 20 százalékos növekedést jelentene a tavalyi évhez képest. A drótnélküli hálózati megoldásokból az idei évben hozzávetőleg 60 százalékkal több fog vevőre találni, mint 2002-ben.

Collins úgy véli, a jövő évben általánosan elterjedhetnek azok az univerzális 802.11g eszközök, amelyek a 802.11b szabvánnyal nem kompatibilis, 4,8 GHz-es frekvenciára épülő 802.11a technológiát is támogatják.

"A közelmúltban már láttunk néhány kétsávos megoldást, de ezek a megoldások várhatóan csak a jövő évben fognak elterjedni az árak csökkenésével" - mondta Collins.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bonewerkz #2
    es a matavnak.... 10 km-t kell beautozni a varosba, hogy normalis nethez jussak, mindez 2003ban