SG.hu

Innováció és jótékonyság KÜRT módra

Ez év márciusában kapta meg a KÜRT Rt. az Informatikai és Hírközlési Minisztérium 2002. évi Innovációs Díját, és az - erkölcsi és szakmai elismerésen túl - ezzel járó 500 000 forintot. A KÜRT a pénzjutalmat jótékonysági célra ajánlotta fel.

A nemzetközi hírű adatmentési és informatikai biztonsági szolgáltatásairól ismert cég 1996-ban hozta létre a Veszprémi Egyetemen a "Hátrányos helyzetű, elsősorban cigány származású gyerekek oktatásáért" alapítványt, amelyet azóta is rendszeresen támogat. Az alapítvány eddig 52 esetben nyújtott segítséget hátrányos helyzetű hallgatóknak.

Az Innovációs Díjjal járó pénzösszeget május 6-án, 14 órakor adta át ünnepélyes keretek között Dr. Kürti Sándor, a KÜRT Rt. vezérigazgatója Dr. Horváth Géza dékánnak, aki az alapítvány kuratóriumának elnöke. "Alapítványunk évente körülbelül 1 millió forintot oszt szét a rászorulóknak. A KÜRT által felajánlott összeg nagyon nagy segítség, jelentősen megnöveli a támogathatók körét az idei évben"- nyilatkozta Dr. Horváth Géza.


A KÜRT egyébként több szálon is kapcsolódik a Veszprémi Egyetemhez, idén számítógépeket adományozott az egyetemen működő Tudássziget Menedzsment Gondolkodó Műhelynek, illetve a KÜRT szakemberei és menedzserei rendszeresen tartanak előadásokat a hallgatóknak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!