Spencer

Pentium M és Pentium 4-M fejlesztések

Noha az Intel nemrégiben jelentette be a Centrino platform szerves részét képező vadonatúj Pentium M processzorait, továbbra sem kíván felhagyni a már jól ismert Pentium 4-M processzorok gyártásával, sőt ezen chipjeit hamarosan továbbfejlesztett változatokban fogja piacra dobni. A legfrissebb információk szerint már nem kell sokat várnunk azon megújult, némi névváltoztatáson átesett Pentium 4-M processzorok piaci debütálására, melyek elődjeiktől eltérően immár Hyper-Threading kompatibilisek lesznek, nem kevesebb mint 1 MB másodszintű gyorsítótárral fognak rendelkezni, rendszerbusz frekvenciájuk pedig az eddigi 400 MHz helyett 533 MHz lesz.

Az Intel ezzel párhuzamosan az újoncnak számító Pentium M processzorokat is gyorsan tovább kívánja fejleszteni, ennek eredményeképp pedig várhatóan már az idei év negyedik negyedévében be fognak mutatkozni a legfejlettebb 0,09 mikronos gyártási technológiával készülő, Dothan magra épülő új Pentium M chipek. Az Intel legfrissebb ütemterve szerint az első Dothan magos processzorok 2 GHz-es működési frekvenciával fognak rendelkezni, másodszintű gyorsítótáruk mérete pedig 2 MB lesz. Ezeket az új Pentium M chipeket a gyártó egyébként mind a teljes méretű, mind a középkategóriás, mind pedig a legkisebb és legkönnyebb hordozható számítógépek piacán hadrendbe kívánja állítani.

Az igazán high-end kategóriás notebookok piacán azonban az Intel szerint nem sok keresni valója lesz a Dothan magos Pentium M chipeknek, ebben a szegmensben ugyanis továbbra is a jelenlegi Pentium 4-M processzorokon, illetve közeljövőben érkező utódaikon lesz a hangsúly. Tudni lehet, hogy a chipgyártó hamarosan megkezdi a 2,6 GHz-es Pentium 4-M processzorok forgalmazását, ezzel pedig le fog zárulni egy korszak az Intel történetében, ugyanis az ennél magasabb frekvenciájú mobil Intel chipek már nem Pentium 4-M, hanem Mobile Pentium 4 néven kerülnek majd forgalomba.

Különböző források szerint az Intel a harmadik negyedév elején, konkrétan június 8-án rántja majd le a leplet első Mobile Pentium 4 processzoráról, mely 417 dolláros újdonság elsősorban 3,06 GHz-es működési frekvenciájáról, valamint 533 MHz rendszerbusz frekvenciájáról ismerszik majd meg. Ez a processzor azonban még nem lesz Hyper-Threading kompatibilis, ugyanis az Intel első ilyen mobil chipjei csak az év végén fognak bemutatkozni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!