Spencer

120 W fogyasztású Nvidia grafikuschipek várhatók?

Az Nvidiához közeli forrásokból olyan információk kerültek nyilvánosságra, melyek szerint a következő generációs Nvidia grafikus processzorok fogyasztása elérheti, sőt adott esetben akár meg is haladhatja a 120 W-ot.

Az utóbbi időkben hozzászokhattunk ahhoz, hogy a grafikus processzorok fejlesztésével foglalkozó cégek mérnökei egy percig sem pihennek, és lényegében folyamatosan újabbnál újabb grafikus megoldásokkal bombáznak minket, vásárlókat. Ennek következtében egy frissen bejelentett, számtalan új szolgáltatást felvonultató, minden korábbinál gyorsabb high-end kategóriás grafikuskártya esetében már korántsem lepődünk meg azon, hogy az újdonság alig tizenkét hónap alatt lecsúszik a low-end szegmensbe, és szépen lassan be is fejeződik a gyártása.

Ahogy a modern grafikus processzorok egyre nagyobb teljesítményre képesek és egyre több szolgáltatást nyújtanak, úgy nő a bonyolultságuk, valamint egyre nagyobb összegeket fordítanak a kifejlesztésükre, és egyre nehezebb legyártani őket. Jó példa erre az Nvidia jelenlegi csúcskategóriás grafikus megoldása, a GeForce FX, mely a különböző gyártási nehézségek miatt még hónapokkal a hivatalos bejelentését követően is ritkaságszámba megy a kereskedésekben. A GeForce FX ezenkívül sajnos arra is jó példa, hogy az új grafikuschipeknek milyen nagy a fogyasztásuk, és ezzel párhuzamosan milyen jelentős a hőtermelésük.


A grafikuschipek fogyasztása előreláthatólag a jövőben is növekedni fog, ugyanis Nvidia közeli forrásokból olyan információk kerültek nyilvánosságra, melyek szerint a következő generációs Nvidia grafikus processzorok fogyasztása elérheti, sőt adott esetben akár meg is haladhatja a 120 W-ot. Azt ugyan egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mely közeljövőben debütáló Nvidia chip fog ilyen óriási fogyasztással rendelkezni, mindenesetre több mint valószínű, hogy ez esetben a jelenlegi GeForce FX-ek (NV30) "unokájáról", az NV40-ről van szó.

Ismeretes, hogy egy GeForce FX 5800-as GPU jelenleg mintegy 75 W-ot fogyaszt, valamint tudni lehet, hogy az NV35 alig 5 millióval több tranzisztorral rendelkezik, mint a GeForce FX 5800, tehát nem valószínű, hogy már az NV35 is 120 W-ot fogyasztana. Az lehet, hogy "csak" 90-100 W-ot fog fogyasztani. Az Nvidia egyébként azt állítja, hogy komoly fejlesztéseket folytat a fogyasztás csökkentése érdekében (SOI technológia alkalmazása), azonban mivel a cégnek nincs saját chipgyártó üzeme, ezek sajnos nem lehetnek elég hatékonyak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Poki #34
    Hát ahogy én az árakat néztem egy G2 Ti4200-at már meglehet kapni bruttó 35-45 között és ez már szerintem nem a megfizethetetlen kategória.
  • Bonewerkz #32

    naigen, nem az ostoba torvenyeket kell meghozni, meg a rafkos masolasvedelmet kidolgozni, mar csak azert sem, mert kidobott penz. attol, hogy nem ferek hozza a warez oldalakhoz, mert mindet torlik, attol meg nem fogom megvenni a windozt, es nem azert mert soher vagyok, hanem azert mert nincs mibol. szoval nem latjak, hogy ha nem lesz warez, az attol nekik meg nem feltetlenul jo... (off volt...)
    azonkivul a hardvert meg mar csak azert se veszi meg senki, mert annyira hamar amortizalodik ertekileg, hogy senki se fogja igy kiszorni szazezreket az ablakon, megveszik, ha olcsobb lesz (legalavvis en igy csinalom)...
  • Pheel #27
    Szerintem éppen ideje lenne már nem csak a teljesítményt hajkurászni, hanem elkezdeni optimalizálni is. Akkor talán egy Gef3-ból ki lehetne hozni azt, amihez most egy Gef5 kevés...
  • Cat #26
    azok a kártyák amik most az unreal 2003-ban 60fpst tudnak, a doom 3ban örülnek majd a 25fpsnek...
  • Poki #25
    Engem nagyon érdekelne, hogy egyáltalán szükség van e arra, hogy minél nagyobb teljesítményt csiholjanak ki a kártyákból. Mivel egy játék esetében elegendő a 30 Fps, többet nemigen vesz észre a szemünk, minek a gyorsabbnál gyorsabb kártyák? Vagy a fogyasztói társadalomban tökmindegy, csak vegyék mint a cukrot?
  • TheZsenyka #24
    Meg nem erősített információk szerint az NV40 már külső tápegységgel fog üzemelni.
  • TheZsenyka #23
    És milyen gyanús... GeForce FX5800 / Voodoo5 5500, az 5000-es széria nem hoz szerencsét... muhahaaa
  • spR #22
    Bazeg, lefordulok a röhögéstől. :))
    Mindenki gondoljon arra, mennyit spórol a gázszámlán :))
  • Improve #18
    Szerintem úgy értette hogy lehet hogy kisebb a csíkszélesség, és ezáltal az 1 tranzisztor által kibocsátott hő, de a tranzisztorokból sokkal több és sűrűbben van, így szumma több hőt termel
  • RpPRO #17
    De en a 120w-ra probaltam utalni. Biztos nem a hutorendszer fogyaszt mittudomen 50w-ot, ami miatt 120-ra jon ki a vege.