SG.hu·

Az Európa Terv keretében 25%-kal csökkenek az internetezés költségei

Az Európa Terv keretében átlagosan 25%-kal csökkenek az internetezés költségei - a Matávval és az Emitellel már megállapodott az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, az alternatívokkal még folynak a tárgyalások.

Az Európa Terv programja szerint márciustól átlagosan 25%-kal csökkennek az internet-előfizetési díjak. Ennek keretében ma kétoldalú megállapodások aláírására került sor Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter, Straub Elek, a Matáv elnök-vezérigazgatója és Harel Yoel, az Emitel vezérigazgatója között.

A stabil, kiszámítható szabályozási környezet fenntartása mellett az informatikai és hírközlési tárca a partnerség jegyében valamennyi szolgáltatóval folyamatosan tárgyal. Ennek a 8 hónapos, közös munkának az eredménye, hogy idén a szolgáltatók már élni tudnak az adókedvezmények által kínált lehetőségekkel: a végpontok számának gyarapodása mellett a csomagok ára csökkenni fog. Az IHM arra számít, hogy a tavaly elfogadott adótörvények révén a szélessávú, (gyors, korlátlan) internet-hozzáféréssel rendelkező felhasználók száma idén kiugróan növekszik, meghaladja a százezret.

A Matáv konstrukcióinak köszönhetőn az internetszolgáltatók maguk alakíthatnak ki olyan internetcsomagokat, amelyek magukba foglalják a telefon és az internet-elérés díját, így összességében az internetezés költsége legalább 25%-kal csökken. Az új konstrukciók egyike sem igényel állami többlettámogatást.


Kovács Kálmán miniszter
Az alternatív távközlési szolgáltatókat Polányi Sándor, a Vivendi Telecom Hungary vezérigazgatója képviselte a Távközlési Kerekasztalt követő sajtótájékoztatón, aki számos piaci szereplő nevében (Pantel, GTS Datanet, Hungarotel, eTel, Elender és a UPC Magyarország) beszámolt arról, hogy a minisztériummal folyó tárgyalások és a közös előkészítő munka eredményeképp a közeljövőben szintén a kormányzati célokkal egybevágó konstrukciókkal lépnek piacra. A GTS-Datanet a napokban jelentette be, hogy márciusban új modemes kombinált Internet-előfizetési csomagokat indít el, amelyek árai jelentős mértékben kedvezőbbek lesznek a mostani betárcsázós elérési és internet-áraknál.

Így az áprilisban induló évi 60 ezer forint adókedvezménnyel járó PC akcióval az otthonokba kerülő számítógépek mellé a lakosság minden eddiginél olcsóbban tud internethez jutni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© [HUN]PAStheLoD2003. 02. 19.. 17:08||#29
hát és akinek 2 éves fix szerzõdése van ?? kedves számító miniszterek! Suxx!
© Pheel2003. 02. 19.. 01:58||#15
Nem szándékozom kábelre váltani, már csak a korlát miatt sem. 😊
© Scipio_from_HAB2003. 02. 19.. 01:54||#14
Pheel csak chellot ne fizess elõ ...

A upc biztosan kap majd támogatást, csak hát az kell "fejlesztésre"...

Most is volt egy ilyen ("fejlesztés"), így az átlag 3-as lossom felment 20-ra, van mikor 50...
© Pheel2003. 02. 18.. 23:47||#13
Kábelen meg 15 Gigás korlát van, ami meg ADSL-en nincs. 1:1
© Pheel2003. 02. 18.. 23:46||#12
Na ezért várom, hogy végre lejárjon a szerzõdésem az Axelero-val. Megyek innen bárhová. Más se rosszabb, csak olcsóbb... :\
© Gabest2003. 02. 18.. 23:06||#10
Indexen azt írják hogy az adsl esetében a mostani árért visszaadják a kezdetben meglévõ 512-est, és a 384-es olcsóbb lesz.
© Amero2003. 02. 18.. 23:02||#9
UPC is emelt egy ezrest Január elsejével.
© Bradley2003. 02. 18.. 22:58||#7
a TVnyet is emel 1 ezrest 😞
© Amero2003. 02. 18.. 21:56||#5
Kiváncsi vagyok mivel fog a UPC kirukkolni.
Bárcsak ne így legyen de én úgy sejtem lesz méglassabb (5Gb korláttal) chello 8000 HUF-ért, a mostani szint pedig 14-15000 HUF-ra emelkedik.
© atee2003. 02. 18.. 21:07||#4
nem csokkenteni kene... faszom... hanem kiepitene a szelessavot mindenhova.....
Szarnak 1 pofon!