JohnnyCage

IBM: Öt éven belül eltűnhet a piacról az AMD

Legalábbis ezt állítja az IBM egyik magas beosztású vezetője. Bill Zeitler, az IBM szerverekkel foglalkozó részlegének alelnöke azt nyilatkozta a Fortune magazinnak, hogy a 64 bites processzorok piacán csak két gyártónak van hely, és az a kettő az IBM, illetve az Intel. A többi gyártó várhatóan kiszorul a 64 bites chipek szegmenséből, véli a vezető.

Az Advanced Micro Devices (AMD) a közelmúltban mindent egy lapra tett, nevezetesen az x86-64 architektúrára, illetve az erre épülő Hammer (Opteron, és Athlon 64) chipekre. Amennyiben az Athlon 64, és Opteron processzorok, illetve a Hammer mag jövőbeli változatai elbuknak a piacon, az AMD-nek gyakorlatilag semmije nem marad.

Zeitler nyilatkozatából azonban az is kitűnik, hogy az IBM vezető szerint az AMD egész egyszerűen már nem lesz piacon öt év múlva. A vezető által elmondottaknak nem is lenne különösebben komoly súlya, ha nem éppen maga az IBM lenne az AMD egyik legnagyobb stratégiai szövetségese, technológiai partnere.


Bill Zeitler előadás közben

Mint ismeretes, az IBM szoros együttműködést folytat az AMD-vel a processzorgyártási technológiák, mint például a Silicon-on-Insulator (SoI - Szilícium a szigetelőn) eljárás területén. Éppen ezért meglepő, hogy miközben a "Kék Óriás" elvileg segítséget igyekszik nyújtani az AMD-nek, a társaság egyik magas beosztású vezetője már a processzorgyártó közelgő bukását látja.

Zeitler emellett nyilatkozatával ráadásul olyan, további gyártókat is már-már temetni készül, mint például a SUN Microsystems, amely UltraSPARC chipjeivel szintén a 64 bites processzorpiac oszlopos tagja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • versio #53
    az ibm már tudja hogy a 2005-ben megjelenö chipje ami 1024 bites lesz , nagyon betesz a pc prociknak-nak és ezt max az intel birhatja ki
  • Lion #52
    hmm legközelebb kialszom magam amikor ilyent írok bocs mindenkitől.. kicsit fáradt vagyoik de remélem a lényegét visszadja...
  • Lion #51
    Szupergamez helyében nem adtam volna le ezt a cikket az IBM nyilatkozott ilyenről legalábbis a weblapjuk szerint. A másik ha az IBM a félvezetők piacán illentve a high @ tech piacán üzleti és liszensz :o) szerződéseket kötnek akkor nem hiszem hogy a halálát szeretné. Az IBM oldalán csak annyi az írás hogy HA csak az a x86-64-esre alapozta a jövőjét és ennek nincsmeg a megfelelő támogatása akkor meghalhat ezen terméke. Mivel sajnos ezekre a 64bites kodokra uj szoftver is dukál mint anno 16-32.. a másik meg hogy a proci azonos frekin mint a sima xp-k 1,45-tel teljesít jobban.... nah ennyit erőől kedves hír véső mi a meglátásod... .M??? no comment csak pár szó különbözik de az nagyon kicsit félreértelmezhető az iromány ami nem arról szó ami itt szól...
  • SirBubu #49
    ez az "önmagát beteljesítő jóslat"
  • Gabest #47
    de a többi része brutálisan gyors volt! igaz nekem csak 3 napig bírta.
  • Pheel #45
    "Régebben pedig készített Cyrix maggal x86 kompatibilis procikat IBM név alatt."
    Olyan is volt... Ráadásul csak a neve volt IBM benne, semmi más.
  • Laci73 #34
    Nem fog eltűnni az AMD: csőd esetén a VIA nyúl majd a hóna alá. És még jópár olyan cég van, amelyek hosszútávú tervét erősen zavarja az Intel. És az otthoni felhasználók is előbb-utóbb megunják az Intel rájuk erőltetett piacpolitikáját ( mely szerint elég lesz nekik a 32 bit, huszonegy éves x86 maggal ).
  • SGonzalez #33
    Én az ország összességére gondoltam :) Az ilyen gyárak pl romániába mennek, és azért nem szeretném ha olyan szinten lennénk..
  • SGonzalez #30
    Attól még nyugodtan lehet venni amd-t hogy azzal riogat ez a pali hogy csődbe mennek. Nem lesz tőle rosszabb a procijuk.
    Az imb-nek meg a vinyógyártás csak egy + pénzszerzési forrás akar(t) lenni. Még ha teljes csőd lett volna az egész, azt se érezte volna meg. Az meg hogy elmentek fehérvárról nem sok mindent jelent. Olcsóbb munkaerő kell, meg ugye az adókedvezmény.. De ha úgy nézzük nem is baj hogyha elmennek az ilyen gyárak, mert ez azt jelenti hogy fejlődünk. Ha ezt hallaná egy volt ibm munkás.. De hát ez az igazság
  • NasaTm #28
    He,he nehogy azt hidd, hogy az IBM azert zarta be a Szekesfehervari uzemet mert a csod szelen allt
    Egyszeruen ez lett a kormanyvaltasnak a kovetkezmenye ennyi. Nincs ebben semmi erdekes nem hulye az IBM se. Ott fog HDD-t csinalni ahol megeri. Szekesfehervaron mar nem erte meg neki.

    Pufee-nak a hozzaszolasahoz meg talaltam egypar otletes ikont