Franczy

10 millió dolláros processzorlopási ügy Angliában

A brit rendőrség szóvivője bejelentette, hogy London híres repülőtere, a Heathrow közelében egy áruszállító teherautóval együtt 6,2 millió font, azaz mintegy 10 millió dollár értékben loptak el különböző PC-s processzorokat. A rablásra vasárnap reggel akkor kerülhetett sor, amikor a repülőtér kereskedelmi területének közelében leállított teherautót kísérői rövid időre őrizetlenül hagyták. A rendőrség szóvivője hangsúlyozta, hogy a repülőtér biztonsági szolgálata feltehetőleg semmiképp sem hibáztatható az üggyel kapcsolatban.

Rendőrségi források szerint a mintegy 10 millió dollár értékű ellopott szállítmány olyan Intel gyártmányú Pentium III-as processzorokból állt, melyek az amerikai Miamiból érkeztek a szigetországba, és amely szállítmány végcélja egyelőre ismeretlen. A rendőrség egyelőre azt sem tudja, hogy a rendkívül értékes processzorszállítmány épp a lopást megelőzően érkezett a világ legnagyobb légi forgalmát lebonyolító Heathrow repülőtérre, vagy esetleg éppen arra várt, hogy onnan légi úton külföldre kerüljön. Említésre méltó, hogy egyesek szerint tévesek a Pentium III chipekről szóló híradások, ugyanis az ellopott szállítmány állítólag nem ilyen, hanem Pentium 4-es processzorokat tartalmazott.

A nyomozás jelenlegi állása szerint két, eddig ismeretlen férfi gyanúsítható azzal, hogy vasárnap reggel ellopta az értékes szállítmányt tartalmazó teherautót - nyilatkozta a brit rendőrség szóvivője az üggyel kapcsolatban, majd hozzátette, hogy a hatóságok a lopást követően nem sokkal egy közeli üzleti negyedben megtalálták az ellopott gépjárművet, melynek rakterét a tolvajok addigra nagyrészt kiürítették, így a lopott processzoroknak végül csak mintegy egynegyede került elő.

A rendőrök természetesen azonnal megkezdték a teherautó sofőrjének a kihallgatását, aki azonban állítólagosan nem tudott érdemleges információkkal szolgálni a lopással kapcsolatban. A rendőrség egyébként mindeddig egyetlen személyt sem tartóztatott le az üggyel kapcsolatban, viszont Feltham közelében ráleltek egy fehér Renault kisteherautóra, melyet a rablók feltételezések szerint felhasználtak az akció során. A Heathrow repülőtér közelében legutóbb tavaly októberben fordult elő hasonló eset, amikor is egy szállítmányozási központból mintegy 4,5 millió dollár értékű processzort loptak el ismeretlenek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AtisH #9
    Kár hogy csak egy teherautónyi és nem egy tengerjáróhajónyi, mert így sajna maradnak a prociárak ott ahol vannak.:-(
  • awender #8
    Végülis pici is, nagyon jó pénzért bármelyik szürke bolt befogadja - az egyetlen gond vele hogy errefelé nem járnak ilyen teherautók.

    Bár a sofőrről is megvan a véleményem, aki otthagyta a szállítmányt. Aztán lehet hogy AMD fanatikus volt és úgy vélte, P4 a kutyának sem kell.
  • Tompi #6
    Processzorok felaron! Csak most! Akar egy egesz teherautonyi mennyiseg... amig a keszlet tart... :)))
  • [HUN]PAStheLoD #4
    biztos azt hittek az mar szar ...mert az aljan vót!
  • tomcs #3
    mer hagytak ott a negyedet? valami AFA-szeruseg? :]]
  • TheZsenyka #2
    Síma ügy: ha valahol a világon nagyon megnövekszik a 'Seti at Home' támogatottsága, érdemes ott keresgélni. :)