SG.hu·

Az internetezők döntő többségét zavarja a spam

Az internetezők döntő többségét komolyan zavarják azok a kéretlenül érkező, általában reklám célú e-mail üzenetek, amelyek egyre gyakrabban bukkannak fel az elektronikus postafiókokban, áll egy napokban kiadott felmérésben.

Az amerikai internetezők mintegy 80 százaléka véli úgy, hogy a kéretlenül érkező reklám e-mailek rendkívül bosszantóak, derült ki a Harris Interactive Inc. piackutató cég napokban nyilvánosságra hozott felmérésének eredményéből. Viszonyításképpen 2000-ben ez az arány még csak 49 százalék volt.

A Harris Interactive által megkérdezett internetezők 74 százaléka úgy gondolja, szigorú törvényekre lenne szükség a spam betiltására, a törvénysértőket pedig súlyos büntetésekkel kellene sújtani. Ezzel szemben mindössze 12 százalék tartana hibának egy esetleges, ilyen jellegű lépést az amerikai kormánytól.

A piackutató cég tavaly november 22. és december 2. között mintegy 2221 18 év feletti internetezőt kérdezett meg a felmérés elkészítéséhez.

A megkérdezettek szerint azok a nagyméretű spamek a legbosszantóbbak, amelyek különféle pornográf szolgáltatásokat népszerűsítenek. Szintén nem nyerték el az internetezők tetszését a különféle jelzálog hiteleket, személyi kölcsönöket, befektetési lehetőségeket, illetve ingatlanokat kínáló spam e-mailek.

A Harris Interactive hasonló eredményre jutott felmérésével, mint az e-mailek spam szűrésével foglalkozó Brightmail Inc., amely decemberben is kiadta a legnagyobb ellenszenvnek "örvendő" spam e-mailek Top 10-es listáját.

A Harris felmérése szerint viszont több - a spamhez nem kapcsolódó - kérdésben is javult az internetezők megítélése. A felhasználók a korábbi években megszokottnál pozitívabban ítélik meg többek között a különféle keresők hatékonyságát, és elmondásuk szerint a legtöbb weboldal sebessége is jelentősen feljavult.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© braindance2003. 01. 06.. 17:50||#13
most ôszintén, mi az istent csináltok ti hogy ennyi spam-et kaptok?

érdemes csinálni egy külön freemail-es címet, amelyet csak arra használsz, hogy bejelentkezz oldalakra ahova azt kérnek, egyébként meg meg sem nyitod.
© Gabest2003. 01. 06.. 08:57||#11
"Talan a levelezoszerveren kellene valami spamfiltert hasznalni..."

Ez sem tökéletes, kb. napi 100 "Virusveszély! Viruswarning!" levelet kapok a freemailtõl, amiket ugyanúgy ki kell törölni. Még át sem lehet állítani, hogy ne értesítsen...
© Yfel2003. 01. 06.. 05:52||#9
Érdekes én már majd egy éve ugyanezen az email címen vagyok, egyetlen spam sem jön ide pedig még filtert sem használok...
© gz82003. 01. 06.. 02:32||#7
Ne gagyi keresõt használj .)))
Ott van pl. a copernic, amelyik egyszerre 8-10 keresõvel keres, ráadásul sokkal átláthatóbban adja meg a találati eredményeket, mint a köcsög gúgöl vagy jahú :-p
© Totya0002003. 01. 06.. 01:14||#5
en figyelve erzem magam, mert az elozo napon a keresobe beirt szavaimat tartalmazo e-maileket kapok masnap.
kb.20-30 email/nap.
kellene valami antispam az outlook express-re.
szerintetek melyik a jo?
Totya
© Flashy2003. 01. 05.. 23:12||#2
jezusom es erre kiadtak penzt meg szantak ra idot hogy kideritsek.
a spam azert van hogy keretlenul reklamot kuldjon ezzel terhelve nagyjabol mindent amivel kapcsolatba kerul (ember, gep, savszelesseg). hogyne zavarna.