Franczy

2003-as mobil processzor újdonságok

A különböző hordozható számítógépekbe szánt mobil processzorok piacát az asztali rendszerekbe szánt chipek piacához hasonlóan az Intel uralja, melyet jelentős lemaradással követ az Advanced Micro Devices (AMD), a Transmeta, valamint a VIA Technologies.

A jövő esztendőben várhatóan az imént említett összes gyártó komoly támadást indít majd ebben a piaci szegmensben, hiszen például az AMD már 2003-ban meg kívánja kezdeni az első Hammer architektúrájú mobil processzorai gyártását, a Transmeta pedig gőzerővel dolgozik a várhatóan ugyancsak jövőre bemutatkozó második generációs Crusoe chipek fejlesztésén.

Kétség kívül nagy várakozás előzi meg az Intel féle Banias processzorokat, melyeket az Intel most először már az első pillanattól kezdve a mobil felhasználási igényeket maximálisan figyelembe véve fejleszt, vagyis a Banias az ígéretek szerint nem egy asztali processzor egyszerűen mobilizált változata lesz. A legfrissebb Intel ütemtervek szerint az első Banias processzorok várhatóan 2003 márciusában fognak bemutatkozni, és tudni lehet, hogy ezen 0,13 mikronos csíkszélességű processzorok nem elsősorban magas működési frekvenciájukról lesznek híresek, tehát elképzelhető, hogy az Intel esetükben bevezet egy az AMD-éhez hasonló teljesítmény viszonyszám jelölési rendszert.

Az 1 MB cache-sel szerelt, 400 MHz-es rendszerbusz frekvenciájú Banias chipek esetében a kezdetekben 1,6 GHz lesz a maximális működési frekvencia, melyet az Intel először 1,7 GHz-re, később pedig 1,8 GHz-re kíván majd emelni. Az 1,8 GHz-es változat egyébként már az új, 0,09 mikronos gyártási technológiával készülő Dothan magra fog épülni. A Banias-ból egyébként kapható lesz 1,3, 1,4, valamint 1,5 GHz-es változat is, sőt egy alacsony feszültségű 1,1 GHz-es és egy ultra-alacsony feszültségű 900 MHz-es modell piacra dobása is tervbe van véve.

Az Intel a Banias vonal mellett a már bejáratott Pentium 4-M vonalat sem szeretné elhanyagolni, így 2003-ban esedékes többek között a 2,4, 2,66, valamint 2,8 GHz-es mobil Pentium 4 processzorok bemutatkozása. Amennyiben minden jól megy, akkor a jövő év végén mutatkozik majd be a 3,06 GHz-es frekvenciájú Pentium 4-M, mely már a 0,09 mikronos csíkszélességű Prescott magra fog épülni és 1 MB cache-sel fog rendelkezni. A Pentium III-M chipek gyártását várhatóan a jövő év második-harmadik negyedévéig folytatja az Intel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asysoft #3
    Érdekes lesz ez a viszonyszám:)
  • Vízipók #2
    És ezzel egy kicsit maga alatt vágta a fát, hát ez van. Ők is tévedhetnek. Csak én nem.