Franczy

Egyre olcsóbbak a DDR memóriák

A 256 Mbit kapacitású, 266 MHz-es frekvencián működő DDR (Double Data Rate) memóriák ára az elmúlt napokban-hetekben a korábbi előrejelzéseknek megfelelően tovább csökkent, és a legfrissebb előrejelzések szerint a közeljövőben is folyamatosan csökkenni fog. Szakértők szerint, míg a jelenségnek a felhasználók értelemszerűen örülnek, addig a memóriachipek gyártásával foglalkozó cégek már korántsem ilyen vidámak, hiszen a tartósan nyomott memóriaárak komoly negatív hatást gyakorolnak bevételi, illetve nyereségi adataikra.

Mint ismeretes, a DDR memóriák piacán az árak a közelmúltban azért voltak relatíve magasak, mert a gyártók előzetesen rosszul mérték fel a piaci igényeket, nem tudtak megfelelő mennyiségű memóriachipet előállítani, ez pedig hiányhoz vezetett. A gyártók idővel persze kapcsoltak, és számos új gyártósort helyeztek működésbe, azonban most minden jel arra mutat, hogy sikerült átesniük a ló másik oldalára, vagyis jelen pillanatban túlkínálat van a memóriapiacon, ami az árak folyamatos mérséklődéséhez vezet.

A DRAMexchange legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy a manapság a legkelendőbb memóriák közé sorolt 256 Mbit-es DDR266-os SDRAM memóriachipek ára az elmúlt héten nem kevesebb mint 50 centtel csökkent, így egy ilyen chip jelenleg átlagosan 7,22 dollárba kerül. Érdekesség, hogy ugyanezen memóriachipek ára november elején még 8,88 dollár volt. A DRAMexchange munkatársai ezenkívül arra is felhívják a figyelmet, hogy a DDR266-os mellett a DDR333-as SDRAM memóriák ára is folyamatosan csökken. A 333 MHz-es működési frekvenciával rendelkező 256 Mbit kapacitású DDR SDRAM memóriachipek ára az elmúlt héten ugyancsak 50 centtel mérséklődött, ennek következtében az ilyen chipek darabjáért most átlagosan 7,45 dollárt kell fizetni. Figyelemre méltó, hogy a DDR333-as chipek november elején még nem kevesebb mint 8,90 dollárba kerültek.

Az utóbbi napokban többek közt a DDR333-as memóriachipek ára is jelentős mértékben csökkent, ami egyértelműen annak a jele, hogy a gyártóknak sikerült kiküszöbölniük az eddigi nehézségeiket, és manapság már minden további nélkül képesek a DDR333-as szabvánnyal kompatibilis chipek tömeggyártására - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Chris Hsieh, az ING Financial Markets elemzője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)