JohnnyCage

IDC: Az IT ipar 2002-ben érte el mélypontját

Az International Data Corp. piackutató cég jelentése szerint a technológiai ipar az elmúlt évek folyamatos visszaesése után az idei évben érkezett el mélypontjához.

Az IT ipar 2002-ben mintegy 2,3 százalékkal esik vissza, amely az eddigi legnagyobb mértékű bevételcsökkenést jelenti a területen, áll az IDC szerdán kiadott, Worldwide Information Technology and Communications Spending Forecast elnevezésű előjelzésében.

Az IDC jelentésével gyakorlatilag egyidőben George Bush amerikai elnök a Las Vegas-i Comdex kiállításon elmondta, hogy a technológiai szektor nem tud majd olyan gyorsan talpra állni, mint a teljes gazdaság.

Az IDC szerint a legnehezebb helyzetben az adattárolási piacon érdekelt cégek vannak, amely területen 2002-ben mintegy 10,6 százalékkal csökken a társaságok összbevétele. A PC-k, szerverek és munkaállomások piaca 9,3 százalékkal esik vissza az idei évben, a hálózati eszközök iránti kereslet pedig 7,6 százalékkal lesz kisebb, mint tavaly.

"A mostani visszaesés éles ellentétben áll azzal a 12 százalékos növekedéssel, amely az iparra az elmúlt 20 évben jellemző volt" - mondta John Gantz, az IDC piackutatási igazgatója. Az IDC azonban úgy véli, 2003-ban már újból, mintegy 5,8 százalékos növekedést érhet el az IT ipar. A társaság a jövő évben 4,4 százalékos IT piaci növekedést vár az Egyesült Államokban.

A piackutató cég szerint a PC eladások a várható jövő évi növekedést követően 2004-ben ismét vissza fognak esni, az adattároló eszközök, illetve szoftverek piaca pedig csak 2005-ben fog újra fellendülni.

Az IDC jelentése viszonylag stabil gazdasági viszonyokat feltételez. Egy esetleges, elhúzódó iraki háború, vagy a részvényárfolyamok tartós zuhanása jelentősen lecsökkentheti a jövő évi eredményeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!