SG.hu·

A fiatalok már nem vásárolhatnak az AOL-en keresztül

Az America Online engedett a rá gyakorolt egyre nagyobb nyomásnak, és megtiltotta, hogy tizenévesek igénybe vegyék a cég internetes vásárlási szolgáltatásait. A közelmúltban számos kritika érte az AOL-t azzal kapcsolatban, hogy online vásárlási szolgáltatásai révén a tinédzserek könnyedén hozzájuthatnak különböző pornográf anyagokhoz, alkohol tartalmú italokhoz, valamint dohányárukhoz.

Nicholas Graham, az AOL szóvivője az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a tizennyolc évnél fiatalabb internetezők mostantól nem vásárolhatnak az AOL szolgáltatásain keresztül sem az eBay-től, sem az Amazon.com-tól. A tizenhárom-tizenhét esztendős fiataloknak mindeddig lehetőségük nyílt az AOL-en keresztüli internetes vásárlásra, még pedig oly módon, hogy szüleiknek beleegyezésüket és bankkártya számukat kellett adniuk a dologhoz. Habár ezen szolgáltatások keretein belül számos hasznos dolgot vásárolhattak a fiatalok, közülük sokan számukra tiltott áruk beszerzésére használták az említett online szolgáltatásokat.

Örülök, hogy az AOL végre ráébredt arra, hogy egyes internetes szolgáltatásai milyen károsak lehetnek a fiatalok számára, akik az eddigiekben lényegében bárminemű számukra káros, vagy tiltott termékhez hozzájuthattak - nyilatkozta az egyik, fiatalkorúak védelmével foglalkozó szervezet vezetője.

"Partnereink termékskálája rendkívül széles, és elmondható, hogy ezen termékskálák túlnyomó részt hasznos árukkal vannak tele, azonban tény, hogy szolgáltatásaink révén a tizenéves fiatalok mindeddig olyan termékekhez is hozzájuthattak, melyeknek a szüleik minden bizonnyal nem örültek. Éppen ezért az AOL vezetősége úgy határozott, hogy a tizennyolc esztendőnél fiatalabbak ezentúl már nem vásárolhatnak cégünk online szolgáltatásai keretében" - nyilatkozta Graham.

A szóvivő elmondása szerint a tiltás bevezetéséig mintegy 16 millió fiatalkorú használta az AOL különböző szolgáltatásait. Noha nem mind a 16 millió fiatal vásárolt a cég online rendszere segítségével, szakértők szerint a fiatalok kitiltásának komoly negatív hatása lehet az AOL bevételeire, főleg most, hogy közeledik az év vége, az ajándékozások és a nagy bevásárlási láz időszaka.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Flashy2003. 01. 05.. 22:39||#12
ja de ha minden bolt azt mondja hogy o lenyegtelen akkor semmi se tortenik. a kicsi is tobb a semminel. minden nehezites valamennyi kis szazalekkal azert hozza tud jarulni a celhoz. biztos lesz aki nemtud ezutan igy rendelni terrorizmus-szakkonyvet es ezert nem lesz neki mert boltba se tud venni valami miatt. mar 1 jo pont.
© Devla2002. 11. 23.. 09:49||#11
Igen, amennyi bolt van a neten ahonnan rendelni lehet az AOL akcioja joforman lenyegtelen.
© Pheel2002. 11. 21.. 23:33||#8
Dánia?
© awender2002. 11. 21.. 22:59||#7
Bocsi, de ha meg 9 eves vagy, akkor meg nem tudhatod - de normalis tizeneves nincs. Amelyik szerinted normalis - annak egeszen biztosan komoly defektje van.

Ha mar elmultal tizeneves, akkor ne hintsd itt a pudert hogy te normalis voltal...
© awender2002. 11. 21.. 22:58||#6
AOL porszem 😊) - aranyos
© awender2002. 11. 21.. 22:57||#5
Ez hol van? Mert az allapotok inkabb vmi muzulman orszagra jellemzoek.
© Devla2002. 11. 20.. 15:54||#3
Nem ez a lenyeg. Akik a fent emlitett 3 termeket eddig neten keresztul szereztek be azok majd max lemennek a boltba erte, semmi sem fog valtozni. Ha meg a boltosok is komolyan veszik a korlatozasokat, es ne adj isten, nem talalnak egy olyan boltot ahol nagy ivben leszarjak a korhatart(ami kizart) akkor vegso esetben megkernek valakit hogy vegye meg nekik. Az AOL csak egy kis porszem volt, amit kiiktattak. Ja es ott van a szamtalan masik netes aruhaz is.
© Laci732002. 11. 20.. 02:13||#1
Lehet lopni is.