Franczy

A Roxióé lehet a Napster

Jelen pillanatban minden jel arra mutat, hogy a szebb napokat is látott internetes zenefájl cserebere szolgáltatás, a Napster jövője biztosítva van, ugyanis az eddigiekben elsősorban CD-író szoftvereiről megismert Roxio képviselői a napokban bejelentették, hogy a Roxio vételi ajánlatot tett az immár hosszabb ideje vergődő Napsterre. Amennyiben a csődbíróság áldását adja az adásvételi szerződésre, a Roxio lényegében szőröstül-bőröstül fel fogja vásárolni a Napstert, vagyis ily módon a Roxio tulajdonába fog kerülni a Napster összes érdekeltsége, technológiája és vagyona.

Idén szeptemberben még lényegében teljesen kilátástalan volt a Napster helyzete, ugyanis ősz elején az Egyesült Államokban az egyik szövetségi bíróság megakadályozta, hogy a világ vezető médiavállalatai között nyilvántartott Bertelsmann egy mintegy 9 millió dolláros adásvételi szerződés keretein belül felvásárolja a Napstert. Szakértők szerint most már sokkal kedvezőbb a Napster helyzete, és ha minden jól megy, akkor a Roxio 5 millió dolláros felvásárlási projektjét követően a közeljövőben újraindulhat a Napster szolgáltatás. Mondanom sem kell azonban, hogy a Napster már sohasem lesz olyan, mint valamikor volt.

A zenefájlok interneten keresztüli csereberéjét lényegében korlátok nélkül megvalósító Napster szolgáltatás a '90-es évek végén indult el világhódító útjára, és nagyon rövid idő alatt több millió felhasználót hódított meg magának. A Napster azonban hasonlóan rövid idő alatt a hanglemezkiadó cégek ellenszenvét is kivívta magának, így a tavalyi év júliusában egy bírósági határozat arra kötelezte a Napster vezetőit, hogy azonnali hatállyal függesszék fel a szolgáltatás működését, mondván, hogy a Napster működése számos szerzői jogi törvényt megsért, és ily módon komoly anyagi veszteségeket okoz a kiadóknak és a zenei előadóknak.

A Roxio vételi ajánlatáról jelen pillanatban annyit lehet tudni, hogy a Roxio mintegy 5 millió dollárt és százezer darab Roxio részvényt ajánlott fel a Napsterért, azért a cégért, melynek adóssága egy közelmúltban napvilágot látott jelentés szerint meghaladja a 100 millió dollárt. Az adásvételi szerződés aláírására egyébként legkorábban november 27-én kerülhet sor, ugyanis a csődbíróság ezen a napon hoz határozatot az üggyel kapcsolatban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • corleone #2

    Soulseek

  • corleone #1
    A Napstert nem lehet feltámasztani, a Roxio hülye, vagy sok a kidobni való pénze. Manapság a Soulseek a menő, aki keres valami zenét, nagy valószínűséggel megtalálja itt.