Franczy

Egy igazi "nagy vas" az IBM-től

A világ vezető számítógépgyártó cégei között nyilvántartott IBM megkezdte legújabb szuperszámítógépének a forgalmazását, mely rendszer kéttonnás tömege révén igazán megérdemli a "nagy vas" jelzőt. A Big Blue legújabb szuperszámítógépe olyan p655 típusjelzésű, négy-, vagy nyolcprocesszoros Unix szerverekből áll össze, melyek egyenként 18 centiméter magasak, harminc centiméter szélesek és több mint száz centiméter hosszúak. Amennyiben egy 1,8 méter magas rack-alapú szerverben 16 ilyen modul kap helyet, a rendszer össztömege megközelíti a két tonnát - mondta Jim McGaughan, az IBM eServer termékek marketingjével foglalkozó részlegének az igazgatója.

"Úgy tűnik, hogy amennyiben valaki teljesen feltölti modulokkal az IBM új rendszerét, gondoskodnia kell arról, hogy a rendszer alatti padlózat megfelelően erős legyen. Az IBM újdonsága minden tekintetben nehézsúlyúnak számít" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Gordon Haff, az Illuminata cég egyik elemzője.

Az IBM képviselői a mostani bejelentés kapcsán elmondták, hogy az új szuperszámítógépet olyan gyógyszerkutató cégeknek, illetve különböző laboratóriumok számára ajánlják, mely intézményekben kiemelt fontossággal bír, hogy a számítógépes rendszerek ne csak nagy teljesítményűek, hanem kis helyfoglalásúak is legyenek. Azon vásárlók, akiknek az eddigiekben hasonló számítási teljesítményre volt szükségük, lényegében nem tehettek mást, mint hogy tizenhat processzoros p670, vagy harminckét processzoros p690 "Regatta" szervereket fürtökbe szerveztek. Az IBM szerint ezen rendszerek egyrészt több helyet foglaltak a most debütált újdonságnál, másrészt pedig nagyobb adattároló kapacitásuk és hálózati sávszélességük révén sokkal jobban megfeleltek általános, mint szuperszámítógépes felhasználásra.

Az IBM fejlesztőmérnökei egyébként nem titkoltan büszkék arra, hogy nem kevesebb mint 128 darab processzort sikerült bezsúfolniuk egy 1,8 méter magas rack-alapú szerverbe, még pedig úgy, hogy a túlmelegedés veszélye egyáltalán nem fenyeget. McGaughan elmondta, hogy egy teljesen felszerelt, tizenhat modulos rendszerben a 128 processzoron kívül 64 GB memória, és közel 3,5 TB kapacitású háttértár található, és mindezért a vásárlóknak 2,1 millió dollárt (~525m Ft) kell fizetniük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ZsoltK #11
    A csoroknak:-) ajanlom a kovetkezo linket:
    NEC SX6i
    8Gflops, a padlo sem szakad le, es "bagoert" megkapod. Sot! meg szint is valaszthatsz...:-D
    200.000 Euro a listaara. viszont ha tobbet veszel tuti tudsz alkudni, es probara is odaadjak...:-DDDD
  • [HUN]PAStheLoD #9
    Egész pofás és kis helyet foglal ! Na majd akkor veszek egyet mert csak 525m huf :)))
  • ZsoltK #7
    Na ja. a nyeremenybol nagyjabol kijonne a 3 gep + a haz alapozassal. viszont az aramszamlat mar nem tudnad fizetni...:-)
  • ZsoltK #5
    Vajon hany emeletet zuhanna a berhazi lakasban, miutan lekapcsoltak a darurol?:-)

    "Úgy tűnik, hogy amennyiben valaki teljesen feltölti modulokkal az IBM új rendszerét, gondoskodnia kell arról, hogy a rendszer alatti padlózat megfelelően erős legyen. Az IBM újdonsága minden tekintetben nehézsúlyúnak számít"
  • mir #2
    két oszlopban vannak elhelyezve.
    a maradék hely a hűtésé.