Franczy

Készülőben az amerikai kibertér biztonsági tervezete

Az Egyesült Államokban várhatóan a napokban hozzák nyilvánosságra azt a kibertér biztonságával kapcsolatos tervezetet, mely az internetes biztonság kérdéskörében teljesen új szerepet ró a szövetségi kormányzatra. Habár ezen tervezet egymagában várhatóan nem lesz képes az Internet kapcsán felmerülő világméretű problémák orvoslására, szakértők szerint éppen itt az ideje az ilyen és ehhez hasonló tervezetek elfogadásának. Különböző források szerint a ratifikálásra váró tervezet központi témáját képezi, hogy a kormányzatnak mihamarabb fokoznia kell a fontosabb internetes protokollok biztonságát, valamint az Egyesült Államoknak adott esetben több tízmillió dollárt kell fordítania olyan intézmények létrehozására, melyek elsődleges feladatai közé tartozna a kibertérben történő támadások felkutatása és az ellenük történő hathatós fellépés.

Elmondások szerint egyébként a tervezet még jelen pillanatban is nagyon képlékeny állapotban van, így például állítólag a napokban töröltek belőle egy olyan fejezetet, mely arra kötelezte volna a műszaki cégeket, hogy azok folyamatos anyagi támogatást nyújtsanak egy a számítógépes hálózatok biztonságával foglalkozó alapítványnak. A tervezet mögött az a Richard Clarke áll, aki Bush amerikai elnök tanácsadója a kibervilág biztonsági megoldásait illetően. Clarke a napokban azt nyilatkozta az üggyel kapcsolatban, hogy az internet működésének biztonságosabbá tétele érdekében mindenképp változtatni kell a fontosabb internetes protokollokon, ezenkívül pedig minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kell helyezni az olyan megoldásokra, mint amilyen például a Microsoft úgynevezett "trustworthy computing", azaz "megbízható számítástechnika" technológiája. Clarke elmondása szerint jelenleg megfontolás tárgyát képezi egy speciális "kibertér vészhelyzet reagálási tervezet", mely internetes krízishelyzetekben aktivizálódna, valamint a Nemzeti Kibertér Akadémia megalapítása, mely intézmény az internetes biztonsággal kapcsolatos fejlesztési munkálatokat hangolná össze, valamint számítógépes biztonsági szakemberek képzését valósítaná meg.

A tervezet kitér arra, hogy a műszaki cégeknek, a kiadóknak, valamint a jogvédő szervezeteknek a jövőben tárgyalásokat kellene folytatniuk a polgári szabadság és az Internet viszonyáról, azonban a tervezet készítői szinte biztosra veszik, hogy az Internet biztonságának és a kalózipar visszaszorításának érdekében a polgári szabadságjogokat a jövőben valamilyen mértékben korlátozni fogják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mad mind #7
    Hát ez szuper. Szerinted neked amerikából van jogod eldönteni, hogy az iraki embereknek mi a jó? Ha nekik nem tetszik tovább Szaddam, akkor majd megdöntik ők a hatalmát. Eddig minden országban megdöntötték a diktátorokat, akikből elegük volt az embereknek. Szerintem, ha egy ország lerohan egy másik országot, akkor aggresszor, bármilyen mondvacsinált okot hadovál össze. Az öböl háború alatt megvolt a lehetőségük Szaddam legális megdöntésére, nem tették, ez a saját hibájuk.

    "tt van a megoldas - az USA nem akar senkit sem elfoglalni, hanem eppen ellenkezoleg felszabaditani, ja persze az olaj is erdekli, de nem egy diktator olaja, hanem egy szabad nep olaja, mert szabad neppel mindeg konyebb, tisztabb es eredmenyesebb a kereskedelem es az egyuttmukodes mint egy diktatorral."
    Ha te ezt elhiszed, akkor sajnállak. Amerikát egy fikarcnyit sem érdekli az ottani nép. Ez látható Afganisztánban és Jugoszláviában is. Afganisztánt 10 milliárd dollárból újjá lehetett volna építeni, de még egy fityinget se küldtek oda, ugyanez igaz Jugoszláviára is. Csak összehadonlításkáppen 20 milliárdot kapott Bush a "terror" elleni harcra.